2012. december 6., csütörtök

Vége!

Az oldal befejezi működését.
Köszönjük szépen a sok érdeklődőt és olvasót.
Reméljük,hogy ez is ért valamit! Kitartás!

2012. október 9., kedd

Edzésekről röviden 2.

Az előző cikkben ígértem, hogy részletesebben fogok írni az edzésmódszerekről, illetve a gyakorlatokról. Ez a cikk főleg azoknak lesz hasznos, akik nem jártasak a testformálás, illetve testépítés gyakorlataiban, izommunkákban, és egész pontosan abban, hogy melyik gyakorlat mely izmokat is erősíti pontosan.

Kezdjük az alapvető gyakorlatokkal amikkel egy kezdő az edzései során (legyen az konditermi, vagy akár otthoni) foglalkozni fog:


Fekve nyomás: ez a gyakorlat talán mindenki számára ismert, még azok számára is, akik soha nem voltak konditeremben. Főként a mellizom és a tricepsz (karfeszítő izom) dolgozik, azonban nem szabad megfeledkezni a vállak első részének munkájáról sem. Otthon fekve nyomás helyett fekvőtámasszal lehet helyettesíteni ezt a mozgást, kéztámasz távolságának változtatásával a szűk-, illetve a széles fekve nyomást is ki lehet váltani. Az ebben az esetben dolgozó izmok azonosak. Fekvőtámaszon variálni tudsz a támasz helyzetén a következőképpen: a kezed a tested mellett, vállszélességű támasszal, a vállszélességnél szélesebben, illetve egész szűken úgy, hogy a mutató ujjaid a mellkasod alatt érnek össze, és ide engeded magad (ez az ún. szűk fekvőtámasz inkább már azoknak ajánlott, akik edzésben vannak, bár kezdők is ki próbálhatják, pusztán a gyakorlathoz szükséges erő miatt érdemes a későbbiekben beiktatni edzéstervedbe). A gyakorlatot úgy tudod nehezíteni, hogy a lábad feljebb rakod, vagy az egyik tenyered egy dobogóra, akár egy labdára rakod, megcsinálsz egy pár fekvőt, utána kézváltás, illetve az úgynevezett tapsos fekvőtámasz gyakorlása, amit valóban csak haladóbb szinten álló sportolótársunknak javaslom, eleinte azt is taps nélkül gyakorolva, és minél magasabbra lökni magát.
Tolódzkodások: ezeket a gyakorlatokat általában nem szokták szeretni a kezdők, ugyanis elég nehéz gyakorlatok. A részt vevő izmok már ismerősek lehetnek a fekve nyomásnál, mell, tricepsz és vállizmok. Ezeket a gyakorlatok érdemes a mell edzéseinkkel együtt végezni az azonos izmok munkája miatt, másnap ugyanis ezek az izmok égni és sajogni fognak az izomláztól, és akkor nem tudsz 100%-os edzésmunkát végezni az adott izommal. Nézzük csak a tolódzkodások fajtáit: tolódzkodás feltámasztott lábbal (nagyon egyszerű, feltámaszkodsz egy székre, úgy hogy a tenyereddel a szélét megfogod, a lábaid felrakod egy szemben lévő székre, és szépen beengeded magad a két szék közé.) ezt a gyakorlatot javasolnám kezdők részére, ugyanis kevesebb erő kell hozzá, mint a függeszkedő tolódzkodáshoz, aminél a test teljes súlya a karokon támaszkodnak fel (ezt otthon nehezen tudod végezni, bár egy kis találékonysággal és eszközök bevetésével meg tudod csinálni).
Húzódzkodások: ezekkel a gyakorlatokkal a hát izmait tudjuk erősíteni, viszont koránt sem elhanyagolható a bicepsz(karhajlító izom) munkája sem, ami igen nagy részt vesz át, illetve bizonyos hát gyakorlatoknál (főleg a testre merőleges irányúaknál, erről majd részletesebben..) a vállizom hátsó feje is dolgozik. Nézzük meg részletesebben ezeket a gyakorlatokat. Kezdjük a legismertebbel, húzódzkodás széles fogással: ez a gyakorlat a széles hátizmot és a bicepszeidet fogja megdolgoztatni. Lehetőség szerint mellhez húzzuk magunkat ne nyak mögé, jobban megdolgoztat és a vállízület is jobban tolerálja ezt a mozgásfolyamatot. Végezz még szűk húzódzkodásokat és szűk húzódzkodásokat fordított fogással úgy, hogy a tenyereid feléd nézzenek (ez főleg a bicepszeidet fogja meggyötörni). A testre merőleges mozgásirányú gyakorlatok az úgynevezett evezések nem tartoznak szorosan a húzódzkodásokhoz, viszont a hát edzéssel kell őket végezni. Lényegük a hát középső (lapockák közötti trapéz izom) megdolgoztatása, viszont ezeknél sem hanyagolható el a bicepszek munkája.
Láb gyakorlatok: nagyon fontos a láb edzése is, és nem szabad kifelejteni a sorból! Tökéletesen megdolgoztatható guggolásokkal, szélesebb és szűkebb terpeszben. Ezek mellett végezhetünk még kitöréseket is amíg szintén nagyon jól megdolgoztatják a comb- és farizmokat. Ha kellően erősek vagyunk végezhetjük egy társunkkal a hátunkon is. A láb másik része a vádli, amit lábujjhegyre emeléssel tudunk legjobban igénybe venni, viszont ennek az izomnak a leghatásosabb edzésmódja a nagy ismétlés, ami gyakran 50 felé is mehet, edzettségtől függően. Ezt szintén végezhetjük egy társsal a hátunkon, ilyenkor az ismétlés számok kisebbek, ám még így is az átlagos izommunkánál jóval magasabbal legyenek.
A gyakorlatok végrehajtásánál figyeljünk mindig a szabályos végrehajtásra. Segít megóvni a sérülésektől és a fejlődésre is pozitív hatással lesz. Ne érezd magad kevesebbnek ha egy gyakorlatot csak kis súllyal tudsz végrehajtani. Magadhoz mérd a teljesítményed fejlődését ne máshoz! A sérülés elkerülése az elsődleges!


Mindenkinek sikeres élményekkel teli edzés kívánunk!
Ne feledd! Magadért, családodért és nemzetedért teszed!




K. André, H. Patrik - Ns Straight Edge Hungary

Edzésekről röviden.

http://www.nsstraightedge.blogspot.ron megjelent cikkek.


Ebben a rövid cikkben nem szeretnék sem magvas gondolatokat, sem világmegváltó ötleteket megfogalmazni, pusztán leírni az általam tapasztalt és kipróbált edzésmódszerekről a gondolataimat.


Azoknak, akiknek nem volt lehetőségük eljönni az idei Hungária Skins sportáborba, rengeteg olyan gyakorlatról maradtak le, amikkel egyedül otthon eszközök nélkül, illetve párban, egymás súlyát kihasználva tökéletesen meg lehet edzeni a test minden izmát. Az ilyen módon felépített izom sokkal funkcionálisabb, mint amit a konditeremben építenél fel, robbanékonyabb, kitartóbb, és nekünk nemzetiszocialistáknak, - mint az a táborban is elhangzott- túl kell lépnünk önmagunk hiú és egoista gondolatain, és arra kell törekednünk, hogy minél tökéletesebb harcos, sportoló, vagy éppen egészségesebb emberek legyünk.
Sokan nem engedhetik meg maguknak a drága konditermeket, vagy éppen nem óhajtanak idióta emberekkel együtt edzeni és hallgatni őket, miközben edz. Ez a cikk pontosan emiatt íródott, hogy egy kis találékonysággal és tenni akarással ( ugyanis nem ott kell elkezdeni, hogy meg kell váltani a világot, hanem ott, hogy felkelünk a székből/ágyból, és a saját házunk táján teszünk rendet mindenek előtt!) saját testünket felhasználva, és hétköznapi eszközöket megragadva tökéletes erőnlétet és erőt tudjunk elérni.
Kezdjük ott, hogy minden konditermi gépnek van egy saját testsúllyal végezhető ellen-gyakorlata. Vagy inkább nézzük úgy, hogy minden konditermi gép, vagy pad egy olyan mozgásmechanizmust másolt le, és fordított meg, ami természetesen kezünkre esik, nem kezdi ki az izületeket. A fekvenyomást helyettesítsük fekvőtámaszokkal, a vállból nyomást kézen állásban végzett karhajlítással, a bicepsz gyakorlatokat szűk húzódzkodással, a tricepsz gyakorlatokat tolódzkodással és szűk fekvőtámasszal. Ha azt gondolod, hogy ezek nem dolgoztatnak meg eléggé, csalódni fogsz, mikor kipróbálod őket (ahogy én is csalódtam). Annyi igaz, hogy a fekvőtámaszokat nem úgy kell csinálni, mint a fekvenyomást, hogy 4x6-ot csinálsz. Csinálj meg 4x 20-at, és meglátod, nem lesz olyan könnyű. Minden gyakorlatot,a mit a konditeremben meg tudsz csinálni, otthon egyedül vagy többen, akár minden eszköz nélkül meg tudsz csinálni, és mindenképpen fontos, hogy bajtársias társaságban tevékenykedtek, nem pedig mindenféle emberekkel egybezárva.
A nagy és duzzadó izmok lehet, hogy szép látványt keltenek, viszont funkcionálisan nagyon is alul maradnak az ilyen módon megszerzett, sokkal kitartóbb izomnál.Nézz csak meg egy boxolót vagy bármilyen más küzdősportolót, ritka az, akin súlyfelesleg található, főleg a nehézsúlynál kisebb súlycsoportoknál. Legyen az izom vagy akár zsír, ugyanis a túl sok izom is pont olyan túlsúly, mint a zsír! Ezek az edzések pedig azért tökéletesek, mivel mindenki saját erejéhez mérten tud teljesíteni, minden gyakorlatnak megvan a könnyítése, nehezítése, és észrevehető a fejlődés menete, amellett, hogy izületeit megóvja és önmagával párhuzamosan megerősíti a következő lépcsőfokhoz.


Edzés technika illetve részletesebb gyakorlatok bemutatása a továbbiakban...

H. Patrik - Ns Straight Edge Hungary

2012. szeptember 6., csütörtök

Programajánló!


Megemlékezés a Gac-oldalban



Közel hetven éve nyugszik a Gac-oldalban az a 159 magyar honvéd, akik a második világháborúban Gyergyószentmiklós határában lelték halálukat. A hétvégén az 1944-ben lemészárolt 159 magyar katona tiszteletére megemlékezést tartanak a Gac-oldali emlékműnél, ezt követően pedig a felszegi csengettyű mellett, az orosz betörés gyergyószentmiklósi áldozatainak emlékét őrző táblánál is elhelyezik a kegyelet koszorúit.



A Gac-oldali emlékműnél szombaton délután 5 órakor kezdődik a megemlékezés. Beszédeket mondanak Székesfehérvár és Gyergyószentmiklós képviseletében a két önkormányzat tisztségviselői, vagyis annak a városnak a küldöttei, ahonnan az itt nyugvó honvédek nagy többsége származott, és amelyek polgárai évtizedeken át minden tiltás ellenére gondozták a sírhantokat. Sor kerül ökumenikus istentiszteletre, a történelmi magyar egyházak papjai közösen tartanak szertartást, jelen lesz Böjte Csaba ferences atya is. Az emlékműnél sorra kerülő koszorúzás után a megemlékezők a felszegi csengettyűhöz vonulnak át, ahol az 1944 szeptemberi orosz betörés gyergyószentmiklósi áldozatainak emléke előtt hajtanak fejet. Az esemény alkalmat ad arra is, hogy a székesfehérvári és gyergyószentmiklósi tisztségviselők átbeszélhessék annak az elképzelésnek a részleteit, miszerint Székesfehérváron Gyergyószentmiklósról neveznének el egy közteret, köszönetképpen az itt meggyilkolt magyar honvédek emlékének ápolásáért.


Szerkesztői megjegyzés;
"Nem csata volt ez hanem mészárlás.
Egy román pásztor éjszaka egy hegyi ösvényen áthozta a szovjet és román előörsöt,ott a Gac-oladalán a Székeszfehérvári pótszázad pihent,többnyire 17 éves leventék voltak , az éjszaka leple alatt pedig szuronyokkal és tőrökkel lemészárolták az ifju leventéket."
Ez volt a dicső szovjet és román(áruló) hadsereg!"

NSHC közép Németországban!


2012. augusztus 27., hétfő

Petrovszki Attila

Mozgalmunk legkiemelkedőbb alakja,sok ember példaképe Petrovszki Attila(12-0) mma mérkőzései. Nem mellesleg pedig volt magyar erőemelő bajnok és straight edge életvitelt követő!
Sokan,nagyon sokan vehetnének példát róla.




Radnóti László 2010 szept. 10.



Taskó Rodrigó 2010 nov. 13.

(...) A nézők nagyon élvezték az erősen tetovált Békés megyei nehézfiú, Petrovszki Attila és a debreceni Pitbullok kötelékébe tartozó Taskó Rodrigó harcát. A nehezebb Petrovszki a kiegyenlített első menet után a második etapban „kiült” ellenfelére, beindította a sorozást, a mérkőzésvezető – a cívisek szerint túl korán – leállította a küzdelmet, s a tetkós fightert hirdette ki győztesnek. (...)

Fecser Szilárd 2011 március 12.



Eck László duel 2011 április 16



Visszavágó 2011 június 3.



???? 2011 június 17

Petrovszki Attila mérkőzése igen furcsára sikeredett. Az MMA-ban még hibátlan békéscsabai vagány már kinézetével is igen nagy hatást gyakorolt a moldáv közönségre: testén nem sok szabad felület van, melyet ne díszítene tetkó. A rendezők a 2x5 percre tervezett bunyóra egy szambó bajnokot küldtek ellene szorítóba. Nem volt finomkodás, a gongszó után rögtön összeugrott a két harcos. Petrovszki a tőle megszokott vehemenciával vetette magát a bunyóba, ám az időmérőnek köszönhetően az első menetben befogott hátsó fojtását nem sikerült befejeznie. A nehéz helyzetben lévő moldávot megmentették, az első felvonást 3:15-nél „elegánsan” lekongatták. Az órakezelő „szakember” a második etapban is főszereplővé lépett elő, ekkor 3:26-nál vetett véget a menetnek. A felek, bár Petrovszki magasan jobb volt, készülődtek az extra mentre, a csinos hölgy körbe is vitte a folytatást jelző táblát, ám ekkor beszaladt a szervező, s kihirdették a leamortizált moldáv győzelmét. Juhász Attila elmondása szerint akkora volt a csalás, hogy később a szervezők is elszégyellték magukat, s az öltözőben átadták Petrovszkinak az aranyérmet, így a csabai fighter megőrizte veretlenségét.

Horváth Sergiu Adrián 2011 szeptember 17.


2011 október 23.

Nagybánya +85 kg négyes mma torna győztes!

Gabriel Calin 120kg

 
0,50 másodperctől és csapattársa Kálucz Mártin 4,50 mptől.

Döntő 

Sergiu Breb 



Besztercei Rajmund  2011 november12.



Végére egy kis összefoglaló(highlight) videó.

2012. augusztus 24., péntek

Az új Fehér Törvény lemez készülőben...

Immáron a német Rebel records gondozásával nemsokára megjelenik a hazai Fehér Törvény legújabb lemeze mely az "Új irány" nevet fogja viselni,és amelyet már méltán lehet HCnak nevezni.
Egy kis ízelítő az új albumból lent.



2012. augusztus 21., kedd

Edzésterv otthonra!


Nem kell hozzá sok minden,csak egy 3-5 és egy 10 kilós kézisúlyzó pár és egy rúd a tolódzkodáshoz.
Zárójelben a gyakorlatok helyes kivitelezése.

Egyszerű de hatátos edzésgyakorlatok és ingyen otthon vagy bárhol lehet csinálni.

Sok sikert!

1 nap:

- Fekvőtámasz láb az ágyon, 4x amennyi megy
- 1,5 perc pihenő sorozatonként
- Fekvőtámasz földön, 4x amennyi megy
- 1,5 perc pihenő sorozatonként
- tolódzkodás feltámasztott lábbal(én két székkel csináltam, http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=102
az egyikre a lábam a másikra a kezeim tettem és tolódzkodtam) 4x10-12
- 1,5 perc pihenő sorozatonként
- Lórugás kézisúlyzóval: http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=50)
- 1 perc pihenő sorozatonként 4x12 mindkét kar
- tricepsz nyújtás ülve: http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=81)
- 1,5 perc pihenő sorozatonként 4x12


2. nap:

- Húzódzkodás vállszélességnél szélesebben, állhoz, (!nem nyak mögé!) 4-5x amennyi megy
- 1,5 perc pihenő
- Húzódzkodás vállszélessgnél szűkebben fordított fogással 4x10
- 1,5 percpihenő

- leülsz az ágy mellé, enyhén hátradőlve az ágynak támasztod hátad, és kézisúlyzós
vállból nyomást csinálsz. 3x10-12 (http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=54)
- 1,5 perc pihenő
- Oldalemelés állva, 4x12-16 (itt szigorúan a 3 kilós súlyzóval, és figyleni a pontos kivitelezésre, ahogy a videóban van!)
http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=21 csak így a jó!
- 1 perc pihenő sorozatonként
- Előreemelés állva, 4x10-12, http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=48
- 1 perc pihenő sorozatonként
- Vállvonogatás kézisúlyzóval, 4x 20-25 (olyan izom ami a nagy ismétlésre reagál)
- 1,5 perc pihenő
- Döntött törzsű oldalemelés, 3x10-12, http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=32
- 1,5 perc pihenő
- Húzódzkodás vállszélességnél szélesebben, állhoz, (!nem nyak mögé!) 4-5x amennyi megy
- 1,5 perc pihenő
- Húzódzkodás vállszélessgnél szűkebben fordított fogással 4x10
- 1,5 percpihenő

3. nap:
- kézisúlyzós guggolás 5x15-20(attól függ hogy érzed mennyire bírod)
- A sarkad alá tegyél egy deszkát vagy léc darabot mindenképpen, úgy hogy kb. 2-4centire legyen alá támasztva.
- A gyakorlat helyes kivitelezése: http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=20
- 2,5 perc pihenő
- merevlábú felhúzás kézisúlyzóval 3x15-20, http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=119 (jobb videót nem találtam)
- a lényege, hogy egyenes feszített derékkal(homorítva) lehajolsz, a lábad enyhén behajlíthatod,
de ne guggolj le az a lényeg, egy idő után jól benyúlik majd.
- 2,5 perc pihenő
- kézisúlyzós kitörés, 3x10-10(mindkét lábra értelem szerűen) http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=103
- 2perc pihenő
- vádlira egyszerűen annyi, hogy megfogod a súlyt a kezedben, ráálsz egy deszkára a talpad első felével, és pipiskedsz
- 3x20+(!)
- pihenő 1,5 perc

- Bicepsz állva egykezes súlyzókkal, http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=115
- 3x10
- 1,5 perc pihenő
- Koncentrált bicepszgyakorlat, http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=34
- 3x10-12
- 1,5 perc pihenő
- Kalapács-fogásos bicepsz, http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=157
- 3x10-12
- 1,5 perc pihenő


Ha lesz érdekeltség edzések iránt,akkor több és külömböző hatátos és olcsó edzésterveket,módokat fogunk posztolni.

2012. augusztus 20., hétfő

Propaganda




Spirit of the warrior XIII. beharangozó.

A White Rex ruházat által szervezett Spirit of the warrior küzdősport torna XIII. kiadását agusztus 25.én szombaton fogják megrendezni Samarában,mely azt is jelenti,hogy a tavaly októberben rendezett III.torna után visszatérnek a városban és a 2.gálát szervezik itten Voronezs,Yekaterinburg és Moszkva után.
Ez idő elteltével a torna egy új szintet lépett.
A verseny eddig soha nem látott érdeklődéssel bír ugyanis több mint 100jelentkező van a tornára.

Spirit of the warrior XII beszámoló.(+videó)

Krasznodar július 28. szombat
300néző,50résztvevő harcos.
A torna történelme során ez a 9.város ahol megszervezték a XII gála egyikét(8helyt Oroszországban és 1szer Kijevben,4városban 2x).
Könyörületet,kíméletet nem ismerő csaták,az ügyeletes orvosok nem unatkoztak :).







Spirit of the warrior XI. beszámoló.

White Rex Spirit of the warrior torna.

XI. Rostov on Don  június 3. 100néző,tucat résztvevő harcos.









VII.Hungária skins sporttábor beszámoló!


Hungária Skins sporttábor - ott voltunk!


Az idén is megrendezésre került az immár hagyományosnak mondható Hungária Skins sporttábor július 13-15 között Békésen. A tábor valóban nemzetiszocialista keretek között zajlott, nem volt engedélyezett a dohányzás és az alkoholfogyasztás sem, de ez nem okozott problémát legtöbbek számára, hisz önmaguk is káros szenvedélyektől mentes életet élnek az élet minden napján. A tábor vezetője Petrovszki Attila volt, akinek külön köszönet, hogy ennyit fektetett a tábor megszervezésébe, és ilyen remek három napot tölthettünk együtt. A táborban legtöbben az NS Straight Edge Hungaryt képviselték, de voltak, ezen kívül Werewolfskinsből is résztvevők. A tábor mindvégig fegyelmezett rendben zajlott (NS-koncertekre jellemző deviáns kicsapongásokról nem beszélhetünk). Az első napon érkezés után elfoglaltuk a szállást, volt, aki sátorban, és volt, aki faházban lett elszállásolva, ezt követően a tábor vezetője ismertette a tábor programját, majd következett az első edzés, melyet a második napon még egy délelőtti, egy délutáni, és a harmadik napon egy délelőtti edzés követett.

Az edzések során főleg olyan gyakorlatokat ismertünk meg, amelyeket bárki bárhol önállóan vagy társával együtt anyagi ráfordítás nélkül el tud végezni. Az edzéseken még különböző, főleg MMA-ban használatos technikákat ismertünk meg. Külön ki kell emeljem, hogy mindenki tiszta szívéből csinálta végig a fárasztó és kemény edzéseket, és senki sem adta fel, küzdött a végsőkig, melynek az életben is ugyanúgy meg kell legyen az eredménye. Hiszen csak az maradhat életben, aki képes a célokért küzdeni, és kitartani, ameddig csak lehet. Mindkét ott töltött estén tábortűz mellett beszélgetésekre került sor, mely során megismerhettük egymást, és különböző egyéb témákat beszéltünk meg, végig tiszteletben tartva a másik fél gondolatát, fáradtan, de annál jobb hangulatban. Itt érezhettük azt a jelmondatot, amit az eseményt hirdető plakát is bemutatott, hogy erős testben ép lélek, hiszen nem elég, ha valaki fizikálisan kiemelkedik a szürke átlagból, szellemileg is kell képezze magát, de ez fordítva is igaz kell legyen.

A harmadik napon kora délután lezajlott a tábor zárása, így mindenki idejében haza tudott jutni, hiszen volt olyan is, aki Székelyföldről utazott a rendezvényre, utólag is minden elismerés számára!

A tábor után az emberben nagyon sok élmény maradt, még minden olyan friss volt, ezért ez a beszámoló is csak most érett meg arra, hogy elkészüljön. Most egy példát mondok, hogy az olvasó is érezze a tábor magasztos szellemiségét. A Hungária Skins egy tagja (többgyermekes családapa) egy napra azért utazott le Budapestről, hogy együtt legyen bajtársaival, egy közösségben. Végig csinálta az edzéseket és még aznap hazament, hiszen otthon várta szerető családja és gyermekei. Ez példa kell legyen mindenki számára, főleg azoknak, akik megtehetnék, hogy részt vegyenek hasonló jellegű rendezvényeken, de különböző okokra hivatkozva nem teszik ezt meg. Itt most nem arra kell gondolni, hogy valaki anyagilag nem engedheti meg magának, hanem egyszerűen nem tetszik a helyszín, vagy túl „messze" van. Ez a mentalitás egy hungarista, nemzetiszocialista ember számára elfogadhatatlan és megvetendő, hiszen aki az olyan cselekvésekben nem vesz részt, ami kívül esik az ő komfortzónáján, akkor feltehető a kérdés, hogy miért is „harcol".

Mi még egyszer köszönjük, hogy részt vehettünk a táborban, jövőre remélhetőleg még többen részt tudunk venni és méltó módon tiszteleghetünk harcos őseink előtt, hogy mi is az ő útjukat járjuk!

Kitartás.hu nyomán NS ellenállás.

2012. augusztus 13., hétfő

Akarat diadal beszámoló!

NS straight edge Hungarytől

Már majd' egy éve felmerült az ötlet, hogy Hazánkban megrendezzenek egy nemzeti szocialista küzdősport gálát, mely az Akarat Diadala nevet kapta. A szervezőknek nem volt könnyű dolguk, ugyanis ez volt az első ilyen jellegű rendezvény Magyarországon.


Bizonyos embereknek szúrta a szemét, hogy a fehér fiatalok nem otthon ülnek a számítógép előtt, vagy önpusztító életet élnek, hanem félretéve minden ellenségeskedést, egységet építve vesznek részt egy sporteseményen. Mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a rendezvény ne jöhessen létre, vagy legalábbis megnehezítsék a lebonyolítását. Szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégsem a meghirdetett helyszínen lesz megtartva a torna, de a szervezők megoldották a problémát, találtak egy megfelelő helyszínt a közelben.


A mérkőzések előtt beszédet mondott Sári György (MNA), Kovács André ( Ns Straight Edge Hungary) és Lantos János ( PHM). Jól rámutattak arra, hogy a magyar fiatalok hova süllyedtek az évtizedek folyamán. Nem edzenek, nem tanulnak, nem fejlesztik magukat sem szellemileg, sem fizikailag. Ahogy Sári György mondta, ma a boxtermekben nem magyar fiatalokat látni, hanem azokat, akiktől már nem lehet normális életet élni egyes településeken, azokat, akik az iskolában verik a magyar gyerekeket. Ez nem mehet így tovább. A magyar fiatalokat kiskoruktól a sport szeretetére, az egészséges életre kell nevelni, hogy ha arra kerül a sor megtudják védeni népüket, családjukat. Lantos János történelmi példákat hozott fel a magyarok hősiességére. Ezer éven keresztül megvédtük az országunkat. Átadták örökségüket nekünk, most már a mi feladatunk a Haza védelme. Ugyanaz a harcos vér folyik ereinkben, mint egykor őseinkben. Ne feledjük a mondást: a vér kötelez! Kovács André a straight edge-ről tartott rövid beszédet, ami szerencsére egyre nagyobb teret hódit Országunkban is.
Tartottak még beszédet az NFP-től és a Blood and Honour Hungáriától is, amikben kifejtették a szervezeteik tevékenységét.


A beszédek után a jelenlévők thai box és judo bemutatót láthattak, aztán délután 4 órakor megkezdődtek a várva várt mérkőzések. A harcosok K1, K3 és MMA szabályrendszerben mérhették össze erejüket. A szervezők úgy állították össze a párokat, hogy hasonló képességűek kerüljenek össze, a minél szorosabb és élvezetesebb küzdelmek érdekében. Indultak harcosok a PHM-től, Ns Straight Edge Hungarytől, Werewolf Skinstől és legtöbben az MNA-tól, de voltak szervezetfüggetlen indulók is. Láthattunk nagyon szép ökölharcokat, rúgásokat, de földharcból sem volt hiány. 2 mérkőzés kiütéssel, 1 technikai KO-val, 2 bírói pontozással és 2 meccs feladással ért véget. A harcosok kölcsönösen tisztelték egymást. Jó volt látni, ahogyan különböző szervezetek a marakodás helyett együtt vesznek részt egy ilyen építő jellegű rendezvényen. Nagy öröm volt számunkra, hogy minden ns straight edge induló győztesen hagyta el a ringet. Köztük Gy. Csaba, aki Erdélyből utazott le, hogy küzdhessen a gálán. Egy nagyon jó nap volt lelkesítő beszédekkel, idegtépő, izgalmas mérkőzésekkel, aki nem jött el, az bánhatja, várnia kell az Akarat Diadala II.-ig.


A rendezvényen is említették, vesztesek itt nincsenek. Aki indult és harcolt az Akarat Diadalán, az győzött. Követendő példaként állnak mindenki előtt.


Köszönjük a segítőknek, a Werewolf Skins és a Hungária Skins tagjainak, a Lél-recordsnak és a Harcos Budapestnek a felajánlott ajándékokért, és elsősorban Petrovszki Attilának, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez a nagyszerű rendezvény!


Gratulálunk minden harcosnak, és további sikeres és eredményes felkészülést kívánunk a továbbiakhoz!


Ns Straight Edge Hungary


Nemzetközi sportnap!


2012. július 18., szerda

Akarat Diadala



Először kerül megrendezésre Hazánkban ideológia küzdősport gála, várunk minden kedves érdeklődőt! Győzzük le a komforthoz kötöttséget, támogassuk az ilyen rendezvényeket megjelenésünkkel ne csak a koncert legyen egy hely, ahol hasonló gondolkodásúak találkozhatnak! 

Osszátok, terjesszétek!


2012. június 6., szerda

VII. Hungaria Skins sporttábor

2012. július 13-15. Békés.
Hungaria Skins és az NS Straight Edge Hungary szervezésében.
Jelentkezni bátran.
Tábor idején a dohányzás és alkohol fogyasztás szigorúan tilos!


2012. május 30., szerda

2012. április 21., szombat

H.R.B. interjú! (exkluzív)


Büszkén jelentjük be,hogy interjút készítettünk a  helyi büszkeségünkkel a H.R.B. vel.
Alább olvasható az interjú.
1.       Üdv. Kösz,hogy elfogadtátok a felkérést és válaszoltok a kérdésekre.
Kérlek mutasd be a zenekar történetét röviden a kezdetektől mostanáig.
                               Mi köszönjük a lehetőséget. A zenekar 2009 őszén alakult (Szálasy Ferenc és Kovács Miklós jóvoltából), ekkor klasszikus rockot játszottunk, sok változás, vita, egy tagcsere után megállapodtunk a mai stílusunknál: NSHC és RAC „keveréke”.
2.      2. Mi az alakulásotok célja,mi vezényelt?
A zenekar a kezdetekben a klasszikus rock felé fordult inkább, de a későbbiekben más NS és nemzeti zenekarok/eszmék hatására fordult a nemzeti rock-RAC-NSHC felé.
           3. Miért pont ez a név? J
A Rock Band(R.B.) a kezdeti stílusra vonatkozik, a Hargita hovatartozásunkat jelképezi.
             4. Mutasd be a zenekar tagjait.
A zenekart Szálasy Ferenc és Kovács Miklós gitárosok alapították, de ez utóbbitól különböző okok miatt megvált a zenekar. A kezdetek után rövid idővel csatlakozott Porsche Endre, aki a még el nem foglalt basszusgitáros szerepét töltötte be. Első koncertmeghívásunk ürügyén muszáj volt keresnünk egy dobost, Nemes Mátyásra esett a választás, akit már a zenekat tagjai régebb óta ismertek. Legújabb tagunk, a zenekar legjobb zenésze, Pál Hunor (Gunti), akinek fejéből pattannak ki mai napig a jobbnál jobb dalok. A zenekar tagjai közül mindenki elengedhetetlen, mindenki ugyanúgy kiveszi a részét a teendőkből.
5.       Van saját szerzemény,de esetleg belőlük lesz a közeljövőben egy demo vagy album?
Természetesen igen: a közeljövőben tervezzük egy EP kiadását, amely teljes mértékben SAJÁT NSHC-RAC dalokból fog állni.
6.       Kik azok a zenekarok,előadók akik inspirálnak(tak) titeket és/vagy a zenéiteket?
Jogos önvédelem, Vérszerződés mindannyiunkat inspirálja, de ezen kívül mindenkinek megvannak a saját kedvenc zenekarai: Gunti – Archivum, Vendetta, Utolsó Védvonal, Matyika – Stratégia, Romantikus erőszak, Endre – A.N.V., Moby dick, Fehér törvény, Szálasy – T.E., Skrewdriver, Stahlgewitter.
7.       Milyen zenei stílusban játszotok(úgyhallom mostanában bevadultatok. HA HA) és mik a dalszövegeitek témái(mintha az is erősebb lett)?
NSHC-RAC stílussal próbálkozunk, a dalszövegek témái: eszmék, idegen elnyomás, nameg a zsidók/szabadkőművesek pofátlansága! Ja s a Világbéke HA HA!!!
8.       Jövőkép a zenekarral kapcsolatosan?
Egyelőre kis távlatban gondolkodunk: EP kiadása, minél több koncert, az Eszme hirdetése, minél több fiatal a nemzeti/NS eszmék fele fordítása.

9.       Akkor most rugaszkodjunk el egy kicsit a zenekartól,hogyan kerültetek be ebbe a “közegbe”?
A zenekar nagyrésze a G. pub-ban(Székelyudvarhely egyik erre régen alkalmas „kocsmájában”) ismerkedett meg az eszmével, és az ezt képviselő fiatalokkal. Ezek után saját vonalon elindulva tanultunk többet az eszméről.
10.   Hogyan írnátok le az ideológiát ami vallotok?
Leginkább Hungarizmushoz és a Nemzeti szocializmus eszméit valljuk.
11.   Melyek azok a szervezetek amelyeknek tagjai vagytok esetleg vagy szimpatizáltok?
Szálasy Ferenc a PHM tagja, Endre leginkább a Székely Pajzs Egyesülettel szimpatizál, de más mozgalmak tagjait/rendezvényt sem vet meg, Gunti saját mozgalomban gondolkodik, Matyika egy szervezetnek sem tagja.
12.   Kik a példaképeitek,inspiráló elemeitek(nem zenekarra értve)
Adolf Hitler, Szálasi Ferenc, Ian Stuart, Rudolf Hess, Jeff Shloep.
13.   Most egy kis móka amolyan villám kérdések és válaszoljatok rá röviden és tömören,hogy mi a véleményetek róla.
-Trianon – igazságtalanság, egy nemzet jogtiprása
-Sovinizmus – értelmetlen túlzás
-sport – fontos a megfelelő fizikai kondícióban lenni, ha eljön az idő
-állat és környezetvédelem – magasról leszarom az afrikai krokodilokat, de a saját barnamedvéink meg kell maradjanak. Poént félretéve meg kell őriznünk a saját lakóhelyünk szépségét
-straight edge – jó dolognak tartjuk a mozgalmat, de értelmetlen túlzásokba sem szabad esni szerintünk(ebbe semmi túlzás nincs,inkább a kocsmaskinek esnek túlzásokba HA HA-szerk.)
-kétszínűség – tipikus zsidó vonás - elítélendő
-világnézetek miatti széthúzás – addig nem lesz egységes nemzetállam, amíg nem tudnak összefogni nemzettestvéreink/”fajtársaink”
-semmittevő megmondóemberek(van egy pár belőlük) – a fotelforradalmárok maradjanak otthon, és csak maguknak parancsolgassanak
-kocsma – jó hely az eszmecseréhez, persze józan állapotban, viszont a „köd”(cigifüst) és hangos zene sokszor zavaró
-mértéktelen ivászat(cigit nem kérdem mert tudom h feszt pöfékeltek :D) – elítéljük, de aki csak úgy tud boldog lenni, hogy seggrészeg, annak sok szerencsét a májátültetéshez

14.   Végezetül pedig az utolsó szó a tietek!
      
  Ahogy egyik legnagyobb magyar költőnk is leírja:
„Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.”
            Mi is eszerint próbáljuk a zenekar útját egyengetni, így is megpróbáljuk kivenni a részünket a mozgalom és az eszme hirdetéséből.
Még egyszer köszönjük a lehetőséget az NSellenállás blog szerkesztőinek!
KITARTÁS!

(Mi köszönjük,hogy elfogadtátok a felkérést és további sok sikert a zenekarnak,mi mindig ott leszünk veletek! Kitartás!-szerk.)



2012. április 19., csütörtök

Happy birthday to our Fuhrer!

Ezzel tisztelgünk hős vezérünk előtt!
Lelkünkben örökké élni fog!





Őrizd a lángot!


Hazafiak egy csoportja Hitler születésnapján egy új kezdeményezéssel álltak elő. Alább olvasható közleményük és látható a plakát.

Őrizd a Lángot!

Hazafiak, Honleányok!

Április 20-a, Adolf Hitler születésnapja! Mozgalmak, szervezetek és mindenki, aki ki akar állni az emberért, aki utat mutatott a sötétségből a fény felé! Ezen a napon egy mécses meggyújtásával emlékezzünk a Harmadik Birodalom vezérére!

A megemlékezésekről pedig a képeket, beszámolókat az orizdalangot88[kukac]gmail.com címre várjuk. Természetesen az arcokat kitakarhatják, vagy kitakarjuk azt kérésre.

Míg mi emlékezünk a tetteire, megvalósulhatnak céljai!

„Számomra nincs más út: győzelem, vagy halál!"



White Rex 9.

Koncertajánló











2012. április 1., vasárnap

Orosz küzdősport tornák

Страха Нет-No fear



Spirit of the warrior 9.(white rex) március 24.
74(!) harcos,megközelitőleg 500 néző.




Na tessék,két újabb orosz torna,amig itt nem lehet elegendő jelentkező miatt megszervezni az Akarat Diadalát addig ott egymás után szervezik a jobbnál jobbakat,mert ott nem az önpusztítás van az első helyen,kedves magukat "ns"nek vallóak.

2012. március 22., csütörtök

Moshpit "we carry the hearth" lemezbemutató koncert!



Emellett fellép a Hope for the weak,2nd class citizen,Fight tonight a Thrima és persze a Moshpit.

Három "neónáci" ex katona NEM bűnös a Toulouse-i merényletsorozaban!

Bár a francia sajtó és néhány politikus hamar bűnbakot szeretett volna keresni a Toulouse ban elkövetett etnikai  gyilkosságokra,a rendőrségi jelentések arra jutottak,hogy a három egykori katonák melyek felemelt jobb karral és egy nemzeti szocialista német harci zászlóval voltak lefényképezve ,nincs semmi kapcsolat ezzel az esettel.
A rendőrség azt mondta,hogy kihallgatták és elterelődött minden gyanú róluk.

Az ex katonák melyeket kizártak a nyílvánosságra került "kompromitáló" kép után néhány évvel ezelőtt,ők voltak a hétfői merényleteknek a fő gyanúsítottjai melyben a Toulouse-i héber vallásos iskola előtt lelőttek egy rabbit és 3 zsidó gyermeket melyek mind négyen életüket vesztették.
A támadás mindössze néhány nappal azután történt amikor múlt csütörtökön hasonló módszerrel gyilkoltak meg három arab származású franciaországi katonát,melyből ketten muzulmánok voltak.
(frontpress)

Idővel kiderült,hogy szintén egy arab volt a gyilkosságok elkövetői névszerinti Mohamed Merah,aki a palesztin gyermekek halálát akarta megbosszulni melyeket az izraeli hadsereg gyilkolt le.
Persze így nem sikerült a "gonosz,gaz nácikra" kenni a dolgokat,és ez legyen példa az emberek számára,hogy a zog mindig is minket fog bűnbakként választani bármi is legyen,erre készüljön fel mindenki,nem egyedi esetről van szó.

Bővebben itt .