Charles Fejtő
A Bihoreanul cikkje ITT érthető el.
Schweiger 1924-ben, Ausztriában született. Fiatalkorában a Német Tornaegyesületben és a Hitlerjugendben is aktív. '41 áprilisában középiskolásként, 17 évesen önként jelentkezett a Waffen SS-be.
1941 júliusától utászként harcolt a szovjetek ellen a Leibstandarte-SS Adolf Hitler kötelékében. Miután elvégezte a braunschweigi junkeriskolát, SS-Untersturmführernek léptették elő. A háború után amerikai hadifogságba került.
A fogságból való szabadulása után ’53-ban a Verbandes der Unabhängigen (VdU – Függetlenek Szövetsége, az FPÖ elődpártja) stájerországi területi vezetője. 1956-ban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje Grazban. Az 1988-ig betiltott Nemzeti Demokrata Párt (NPD) egyik alapítója.
2009. júniusában 2 év börtönre ítélte a német bíróság az akkor 85 éves Herbert Schweigert a könyveiben megjelent ideológiai állásfoglalása miatt. Nézeteit soha nem tagadta meg, a bíróság előtt hazugságnak nevezte a holokausztot (nem először került börtönbe). Az ítéletet az NPD-nek adott interjújában cenzúraként jellemezte, melynek célja, hogy a frontot megjárt generáció még élő tagjai ne adhassák át tudásukat és tapasztalataikat a felnövekvő - politikailag tudatos - fiatalabb generációknak.
2011. július 5-én, 87 éves korában érte a halál. Haláláig a mozgalom aktív tagja volt.
Herbert Schweigert születésétől fogva hithű hazafi majd elkötelezett nemzetiszocialista volt. Nyugodjék békében a harcosok mennyországában Valhallában!
Forrás: szentkoronaradio.com