2011. február 27., vasárnap

Mit tehetek én, az átlagember?


1. Terjeszd az „igét"! - Merd átlépni a gettó falait, merd felvállalni, hogy másképpen gondolkodsz, ne csak az ellenállás barátságos légkörében sörözgetve vagy fórumozgatva, hanem „ellenséges terepen", agymosott, hülyére ideologizált, tévé-hipnotizált, gólemmé redukált emberek között is. Családban, baráti körben, munkahelyen, mindenhol. IGEN, lesznek negatív következményei, ha így teszel! Lesznek, akik elfordulnak tőled vagy épp ellened fordulnak, elveszítheted az állásodat, kirúghatnak az egyetemről, betéglázhatják az ablakodat éjjel, lehallgathatnak, stb. Áldozat nélkül nincs eredmény. Ha nem vállalod be, felejtsd el az egészet. De akkor még az unokáid is ebben fognak élni, ebben a rendszerben, amely törvényszerűen „fejlődik" a maga útján, így 50 év múlva még sokkal értelmetlenebb, bomlottabb, igazságtalanabb és nyomorultabb lesz, mint ma.
Az „igeterjesztés" talán legfontosabb alapelve: ne akarj mindenáron meggyőzni másokat! Az a lényeg, hogy meghallgassanak. Ne várd, hogy valaki évszázados csipkerózsika-álmok után egyik percről a másikra térdre hulljon, és felismerje, hogy fejjel lefelé nézte a világot. Az ilyesmihez idő kell. A „nemzeti oldalnak" megvan a maga tolvajnyelve, ennek használatát mindig kerüld; ne mondj olyasmit, amit az átlagember nem érthet vagy nem tud azonosulni vele: ne zsidózz, ne hazaárulózz, ne gyűlölködj, ne érezzenek belőled haragot. Nyugodtan, tárgyilagosan beszélj és írj. Érvelj, ne szentenciákat ossz. A „minek a sok beszéd, cselekedni kell"-jellegű megközelítéssel bírók elfelejtik, hogy a hatalom legfőbb fegyvere is a szó - a rendszer legalapvetőbb alapja az elhallgatás és a hazugság. Ezért legfőbb fegyverünk mindig is az igazság kimondása lesz.

2. Kapcsold ki a tévét! - Nem túlzás, hogy ez a 2. pont. A tévé olyan hipnotikus technikákat alkalmaz, amelyek ellen nem tudsz védekezni. (Erről még lesz szó részletesen egy másik bejegyzésben.) Add el, dobd ki, szabadulj meg tőle. Ha nincs otthon Internet-kapcsolatod, amellyel a TV használatát helyettesítheted, egyrészt fizess elő, másrészt ha TV-t kell nézned, célirányosan, adott műsorokhoz kapcsold be, soha ne használd háttérzajnak és főleg soha, soha ne aludj el mellette! A net sem sokkal jobb, mint a tévé, ha nem célirányosan használod, így ne „szörfözz" öncélúan, ne tedd ki magad túl sok e-szemétnek egy nap, mert az agyad egy idő után nem tud védekezni. Használj adfiltereket.

3. Ne üzletelj a bankokkal! - Vedd ki a pénzed a bankból! Ez a látszólag jelentéktelen lépés elég nagy csapást tud mérni a rendszerre, ha mondjuk az említett félmillió embert csak annyira vennénk rá, hogy utcára menés helyett egyszerűen vegye fel az összes pénzt a számlájáról. Ha céged van, akkor is igyekezz a pénzeszközök minél nagyobb részét készpénzben tartani, minél több mindent készpénzben kifizetni! A bankban nincs biztonságban a pénzed: a számlacsapolási ügyek egymásra halmozódnak a rendőrségnél, és ha bármilyen nagy horderejű krízis beüt, gazdasági, katonai, társadalmi, akkor bizonytalan ideig nem tudsz hozzáférni a pénzedhez. Nem attól a rablótól kell félni, aki símaszkban jön, és egy pisztollyal elveszi a pénzed, hanem attól, aki öltönyben jön és mindössze egy kis kamatspekulációval az országodat veszi el. Soha ne használj bankkártyát! Az inflációban nagyobb felelőssége van a bankkártyás vásárlóknak, mint a mindenkori kormánynak. És amit sok helyről hallani: ne vegyél fel hitelt!
A teljesség igénye nélkül vegyük csak ezt a két idézetet a Talmudból:
"Isten megparancsolta nekünk, hogy a gojtól uzsorát vegyünk és csak úgy kölcsönözzünk neki, hogy a kölcsönünkből ne legyen neki haszna és, hogy ne segítsük, hanem kárt okozzunk neki, még olyan dologban is, amelyben ő hasznunkra van" (Sepher mizv. 73d., Majmonides)
"Ha a kereszténynek pénzre van szüksége, a zsidó mesterileg tudja őt rászedni, uzsorát uzsorához számít, míg az összeget oly magasra föl nem verte, hogy azt a keresztény birtokainak eladása nélkül többé ki nem fizetheti; vagy, míg az összeg a vagyonhoz képest százra vagy ezerre nem rúg és akkor pörrel áll elő s a hatóságnál odaműködik, hogy a kizavart kereszténynek birtokába helyeztessék." (Jüdischer Deckmantel 171a., Schwabe rabbi)
Ha van rá lehetőséged, mindenképpen inkább halal (muszlim) bankhoz fordulj, ha már muszáj bankkal üzletelned - a Koránban ugyanis nem lehet találni ilyesfajta passzusokat.

4. Képezd magad! - Ha a 2. pont szerint megvontad önmagadtól a „mainstreamnek" nevezett agymosó prolitápot, automatikusan igényelni fogsz alternatív információforrásokat. Olvass, művelődj, fedezd fel újra felnőtt fejjel az iskolai tananyagot, ezúttal saját megközelítésedből! Az Internet nagyszerű eszköze az autodidaktizmusnak, gyakorlatilag az emberiség összes létező tudása megtalálható rajta, komplett szakmákat lehet megtanulni a számítógép előtt, pénzbefektetés nélkül. Tanulj nyelveket a gép segítségével, hiszen előbb-utóbb más országok polgárait is meg kell majd szólítanunk, ha jutni akarunk valamire. Képezd magad fizikailag is, mozogj - ez a civilizáció szándékosan épít az emberek fizikai tunyaságára, amelynek mindig velejárója bizonyos mértékű szellemi eltunyulás. Ne engedj a kényelem csábításának, próbáld uralni a testedet, nem pedig szolgálni, ahogy az a mai világban természetes.

5. Ne járj autóval! - A személygépkocsi a destruktív individualizmus, az általános össztársadalmi önzés szimbóluma. Ha a munkádhoz feltétlenül szükséges a kocsi, próbáld meg minél kevesebbet használni! Villamosozz, biciklizz, gyalogolj! Ha mozgáskorlátozott vagy, akkor is vedd számba alternatívaként a robogót, városi közlekedésre akár elektromosat is. Rengeteg pénzt spórolsz meg vele! Ennek a pontnak nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdaságpolitikai jelentősége is van: ha csökken az egy főre jutó éves benzinfogyasztás, a hatalom szorítása gyengül rajtad.

6. Törekedj az önellátásra! - Ha vidéki (falusi, kertvárosi) környezetben laksz, műveld meg a rendelkezésedre álló földterületet, bontsd le a garázst, a kocsibeállót, alakíts ki konyhakertet. Ne bízz a közművekben, áss emésztőt, fúrass kutat, állíts fel szélkereket - ezek szintén pénzt spórolnak, és ha nem vagy kiszolgáltatva a rendszernek, nem tud a létszükségleteiddel zsarolni.

7. Mindig a Nemzeti ügyet támogasd! - Ha állami alkalmazott vagy, s különösen, ha az igazságügyhöz kapcsolódó ágazatban dolgozol, sose felejtsd el, hogy kitől kapod a fizetésed. A magyar emberek alkalmazottja vagy, a mi érdekeinket kell(enne) képviselned, és számítunk rád. Ne állj más hatalom oldalára velünk szemben; ahol csak lehet, pozícióddal helyesen élve a nemzeti ügyet támogasd! Az igazság és az ész szava pedig mindig legyen előbbre való a jognál és a törvénynél!

8. Épülj be! - Életkezdő fiatalok! Válasszatok olyan szakmát, amelynek segítségével a rendszer öntudatos fogaskerekeivé válhattok! Tanuljatok államigazgatást, közgazdaságtant, jogot, rendészetet, honvédelmet, stb. Akkor lehetünk hosszú távon sikeresek, ha 10-15 éven belül az egész államgépezet teli lesz a mi „alvó ügynökeinkkel", akik bármikor készek aktivizálódni és a bürokrácia útvesztőin keresztül ellehetetleníteni az emberek számára hátrányos hatalmi intézkedéseket.

9. Szerveződj! - Működj együtt a többiekkel, vegyél részt a különböző megmozdulásokon, legyél jelen a nemzeti fórumokon, körökben, szervezetekben, hogy a kívülállók lássák: vagyunk valahol és tartunk valamerre, nem csak néha összeverődünk páran egy kis ötletszerű zászlólengetésre és kiabálásra. Így nagyobb az esélye, hogy egyre többen csatlakoznak, valamint egymásban is tudatosítjuk, hogy létezünk, hogy amiben részt veszünk, valóság, céljaink vannak, és ezek a célok elérhetőek.

10. Ne engedj magadon fogást! - Ne tegyél olyasmit, amiért büntethetnek, vagy ami visszafele sülhet el, amit morálisan negatív színben lehet beállítani és árthat az ügy megítélésének. Ne hajts végre öncélú, értelmetlen, bosszúvágytól vezérelt akciókat - ne vedd fel önként a „náci", „szélsőséges", „terrorista", „fasiszta", „kirekesztő", „huligán", stb. inget, amit a hatalom próbál rád húzni! Soha ne a hatalmon próbálj fogást találni, mindig a hatalmat szolgáló embereken! Ahogy az igazi hatalmasok semmibe vesznek téged, ugyanúgy semmibe veszik azokat, akik minden erejükből szolgálják őket, és ez a rendszer egyik nagy gyengéje.

Nincsenek megjegyzések: