2011. február 27., vasárnap

Mit tehetek én, az átlagember?


1. Terjeszd az „igét"! - Merd átlépni a gettó falait, merd felvállalni, hogy másképpen gondolkodsz, ne csak az ellenállás barátságos légkörében sörözgetve vagy fórumozgatva, hanem „ellenséges terepen", agymosott, hülyére ideologizált, tévé-hipnotizált, gólemmé redukált emberek között is. Családban, baráti körben, munkahelyen, mindenhol. IGEN, lesznek negatív következményei, ha így teszel! Lesznek, akik elfordulnak tőled vagy épp ellened fordulnak, elveszítheted az állásodat, kirúghatnak az egyetemről, betéglázhatják az ablakodat éjjel, lehallgathatnak, stb. Áldozat nélkül nincs eredmény. Ha nem vállalod be, felejtsd el az egészet. De akkor még az unokáid is ebben fognak élni, ebben a rendszerben, amely törvényszerűen „fejlődik" a maga útján, így 50 év múlva még sokkal értelmetlenebb, bomlottabb, igazságtalanabb és nyomorultabb lesz, mint ma.
Az „igeterjesztés" talán legfontosabb alapelve: ne akarj mindenáron meggyőzni másokat! Az a lényeg, hogy meghallgassanak. Ne várd, hogy valaki évszázados csipkerózsika-álmok után egyik percről a másikra térdre hulljon, és felismerje, hogy fejjel lefelé nézte a világot. Az ilyesmihez idő kell. A „nemzeti oldalnak" megvan a maga tolvajnyelve, ennek használatát mindig kerüld; ne mondj olyasmit, amit az átlagember nem érthet vagy nem tud azonosulni vele: ne zsidózz, ne hazaárulózz, ne gyűlölködj, ne érezzenek belőled haragot. Nyugodtan, tárgyilagosan beszélj és írj. Érvelj, ne szentenciákat ossz. A „minek a sok beszéd, cselekedni kell"-jellegű megközelítéssel bírók elfelejtik, hogy a hatalom legfőbb fegyvere is a szó - a rendszer legalapvetőbb alapja az elhallgatás és a hazugság. Ezért legfőbb fegyverünk mindig is az igazság kimondása lesz.

2. Kapcsold ki a tévét! - Nem túlzás, hogy ez a 2. pont. A tévé olyan hipnotikus technikákat alkalmaz, amelyek ellen nem tudsz védekezni. (Erről még lesz szó részletesen egy másik bejegyzésben.) Add el, dobd ki, szabadulj meg tőle. Ha nincs otthon Internet-kapcsolatod, amellyel a TV használatát helyettesítheted, egyrészt fizess elő, másrészt ha TV-t kell nézned, célirányosan, adott műsorokhoz kapcsold be, soha ne használd háttérzajnak és főleg soha, soha ne aludj el mellette! A net sem sokkal jobb, mint a tévé, ha nem célirányosan használod, így ne „szörfözz" öncélúan, ne tedd ki magad túl sok e-szemétnek egy nap, mert az agyad egy idő után nem tud védekezni. Használj adfiltereket.

3. Ne üzletelj a bankokkal! - Vedd ki a pénzed a bankból! Ez a látszólag jelentéktelen lépés elég nagy csapást tud mérni a rendszerre, ha mondjuk az említett félmillió embert csak annyira vennénk rá, hogy utcára menés helyett egyszerűen vegye fel az összes pénzt a számlájáról. Ha céged van, akkor is igyekezz a pénzeszközök minél nagyobb részét készpénzben tartani, minél több mindent készpénzben kifizetni! A bankban nincs biztonságban a pénzed: a számlacsapolási ügyek egymásra halmozódnak a rendőrségnél, és ha bármilyen nagy horderejű krízis beüt, gazdasági, katonai, társadalmi, akkor bizonytalan ideig nem tudsz hozzáférni a pénzedhez. Nem attól a rablótól kell félni, aki símaszkban jön, és egy pisztollyal elveszi a pénzed, hanem attól, aki öltönyben jön és mindössze egy kis kamatspekulációval az országodat veszi el. Soha ne használj bankkártyát! Az inflációban nagyobb felelőssége van a bankkártyás vásárlóknak, mint a mindenkori kormánynak. És amit sok helyről hallani: ne vegyél fel hitelt!
A teljesség igénye nélkül vegyük csak ezt a két idézetet a Talmudból:
"Isten megparancsolta nekünk, hogy a gojtól uzsorát vegyünk és csak úgy kölcsönözzünk neki, hogy a kölcsönünkből ne legyen neki haszna és, hogy ne segítsük, hanem kárt okozzunk neki, még olyan dologban is, amelyben ő hasznunkra van" (Sepher mizv. 73d., Majmonides)
"Ha a kereszténynek pénzre van szüksége, a zsidó mesterileg tudja őt rászedni, uzsorát uzsorához számít, míg az összeget oly magasra föl nem verte, hogy azt a keresztény birtokainak eladása nélkül többé ki nem fizetheti; vagy, míg az összeg a vagyonhoz képest százra vagy ezerre nem rúg és akkor pörrel áll elő s a hatóságnál odaműködik, hogy a kizavart kereszténynek birtokába helyeztessék." (Jüdischer Deckmantel 171a., Schwabe rabbi)
Ha van rá lehetőséged, mindenképpen inkább halal (muszlim) bankhoz fordulj, ha már muszáj bankkal üzletelned - a Koránban ugyanis nem lehet találni ilyesfajta passzusokat.

4. Képezd magad! - Ha a 2. pont szerint megvontad önmagadtól a „mainstreamnek" nevezett agymosó prolitápot, automatikusan igényelni fogsz alternatív információforrásokat. Olvass, művelődj, fedezd fel újra felnőtt fejjel az iskolai tananyagot, ezúttal saját megközelítésedből! Az Internet nagyszerű eszköze az autodidaktizmusnak, gyakorlatilag az emberiség összes létező tudása megtalálható rajta, komplett szakmákat lehet megtanulni a számítógép előtt, pénzbefektetés nélkül. Tanulj nyelveket a gép segítségével, hiszen előbb-utóbb más országok polgárait is meg kell majd szólítanunk, ha jutni akarunk valamire. Képezd magad fizikailag is, mozogj - ez a civilizáció szándékosan épít az emberek fizikai tunyaságára, amelynek mindig velejárója bizonyos mértékű szellemi eltunyulás. Ne engedj a kényelem csábításának, próbáld uralni a testedet, nem pedig szolgálni, ahogy az a mai világban természetes.

5. Ne járj autóval! - A személygépkocsi a destruktív individualizmus, az általános össztársadalmi önzés szimbóluma. Ha a munkádhoz feltétlenül szükséges a kocsi, próbáld meg minél kevesebbet használni! Villamosozz, biciklizz, gyalogolj! Ha mozgáskorlátozott vagy, akkor is vedd számba alternatívaként a robogót, városi közlekedésre akár elektromosat is. Rengeteg pénzt spórolsz meg vele! Ennek a pontnak nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdaságpolitikai jelentősége is van: ha csökken az egy főre jutó éves benzinfogyasztás, a hatalom szorítása gyengül rajtad.

6. Törekedj az önellátásra! - Ha vidéki (falusi, kertvárosi) környezetben laksz, műveld meg a rendelkezésedre álló földterületet, bontsd le a garázst, a kocsibeállót, alakíts ki konyhakertet. Ne bízz a közművekben, áss emésztőt, fúrass kutat, állíts fel szélkereket - ezek szintén pénzt spórolnak, és ha nem vagy kiszolgáltatva a rendszernek, nem tud a létszükségleteiddel zsarolni.

7. Mindig a Nemzeti ügyet támogasd! - Ha állami alkalmazott vagy, s különösen, ha az igazságügyhöz kapcsolódó ágazatban dolgozol, sose felejtsd el, hogy kitől kapod a fizetésed. A magyar emberek alkalmazottja vagy, a mi érdekeinket kell(enne) képviselned, és számítunk rád. Ne állj más hatalom oldalára velünk szemben; ahol csak lehet, pozícióddal helyesen élve a nemzeti ügyet támogasd! Az igazság és az ész szava pedig mindig legyen előbbre való a jognál és a törvénynél!

8. Épülj be! - Életkezdő fiatalok! Válasszatok olyan szakmát, amelynek segítségével a rendszer öntudatos fogaskerekeivé válhattok! Tanuljatok államigazgatást, közgazdaságtant, jogot, rendészetet, honvédelmet, stb. Akkor lehetünk hosszú távon sikeresek, ha 10-15 éven belül az egész államgépezet teli lesz a mi „alvó ügynökeinkkel", akik bármikor készek aktivizálódni és a bürokrácia útvesztőin keresztül ellehetetleníteni az emberek számára hátrányos hatalmi intézkedéseket.

9. Szerveződj! - Működj együtt a többiekkel, vegyél részt a különböző megmozdulásokon, legyél jelen a nemzeti fórumokon, körökben, szervezetekben, hogy a kívülállók lássák: vagyunk valahol és tartunk valamerre, nem csak néha összeverődünk páran egy kis ötletszerű zászlólengetésre és kiabálásra. Így nagyobb az esélye, hogy egyre többen csatlakoznak, valamint egymásban is tudatosítjuk, hogy létezünk, hogy amiben részt veszünk, valóság, céljaink vannak, és ezek a célok elérhetőek.

10. Ne engedj magadon fogást! - Ne tegyél olyasmit, amiért büntethetnek, vagy ami visszafele sülhet el, amit morálisan negatív színben lehet beállítani és árthat az ügy megítélésének. Ne hajts végre öncélú, értelmetlen, bosszúvágytól vezérelt akciókat - ne vedd fel önként a „náci", „szélsőséges", „terrorista", „fasiszta", „kirekesztő", „huligán", stb. inget, amit a hatalom próbál rád húzni! Soha ne a hatalmon próbálj fogást találni, mindig a hatalmat szolgáló embereken! Ahogy az igazi hatalmasok semmibe vesznek téged, ugyanúgy semmibe veszik azokat, akik minden erejükből szolgálják őket, és ez a rendszer egyik nagy gyengéje.

2011. február 25., péntek

Exkluzív Fehér törvény interjú az Erdélyi Bajtársaknak!




1.) Kitartás!Először is köszönjük,hogy elfogadtátok a felkérést az interjúra.Ha jól tudom voltatok Székelyudvarhelyen koncertezni 2008-ban. Milyen élményekkel tértetek haza innen?

- Először is köszönjük szépen a lehetőséget, hogy szerepelhetünk az NS Ellenállás blogon! Igen 2008-ban volt egy nagyon klassz kirándulásunk Erdélyben! A székelyudvarhelyi aktivisták 3 zenekart is meghívtak, így kaptak egy szép kis adag NS arcot :) Nekem személy szerint ez már sokadik utam volt Erdélybe, konkrétan Székelyudvarhelyre is. Voltak viszont többen olyanok, akik először jártak itt. Zenekarral ez volt a bemutatkozó bulink felétek, meg is lepett egyébként, hogy nem volt különösebb jele az ellenünk irányuló intézkedéseknek. Gratuláció ezért így utólag is a szervezőknek! Nagyon kedves, körültekintő vendéglátásban volt részünk. A koncerttel is minden rendben volt, lelkes volt a közönség, minden zökkenőmentesen ment. Akkor meg is beszéltük, hogy visszatérünk, ehez konkrét terv is volt, de sajnos azóta ez nem jött össze újra.

2.) Fogtok-e még Székelyföldre látogatni?

- Természetesen mivel csupa jó élménnyel tértünk haza, így nagyon szívesen kelnénk útra ismét Székelyföldre, vagy bármely erdélyi településre!

3.) Mi a véleményetek az első erdélyi NS zenekarról a Levédiáról, hisz most volt az első közös koncertetek?

- Megdöbbentően jó fellépést produkált a Levédia Budapesten! Boldog lennék, ha több ilyen tehetséges, ütőképes előadást láthatnék a magyar NS színtér bandáitól! Remélem jópár közös bulit nyomunk majd a jövőben velük! Rendes srácok, emberileg is közös nevezőn vagyunk, s bízom benne hosszú életű lesz a tevékenységük! Üdvözlet nekik ezúton is és toljátok ezerrel!

4.) Vannak-e itteni bajtársaitok?

- Biztos vagyok benne, hogy sok kiváló bajtársunk él Erdélyben. Kevés a személyes ismeretségünk, de majd idővel biztos egyre több baráti szál lesz!

5.) Mi a véleményetek a sovinizmusról?

- Azt gondoljuk, hogy a világhódítók röhögnek a markukban minden sovén dolgon, mert mind az ő malmukra hajtja a vizet.

6.) Szerintetek lehetséges-e egy esetleges magyar - román NS összefogás?

- Összefogni azokkal szoktunk, akikkel lehet…

7.) Mi a véleményetek Trianonról?

- A békediktátum egy zsivány praktika része, amelynek során sajnos a Kárpát-medencében élők nagy részét irányítottan ellenségekké változtatták.

8.) Más téma: Mint tudjuk ti vagytok az első NS sXe zenekar akik nyíltan hangoztatják, hogy Straight Edge-sek. Mi vett rá titeket, hogy kövessétek a sXe életformát?

- Az első világszerte közismertté vált NS SXE banda a Blue Eyed Devils volt Atlantic Cityben, akik az úttörői voltak ennek a vonalnak. A legmélyebb tiszteletünk az övék! Magyar bandák közül pedig már a ’90-es évek végén a Csontfej nevű banda letette az alapjait a hazai NS mozgalmon belül a SXE-nek. Sajnos akkoriban ez süket fülekre talált, talán ezért sincsennek tisztában ezzel a fiatalok. Szerintem mindenkinek más hozta el az életében azt a döntést, hogy ezt az utat válassza, de bízom benne, hogy nem szalmaláng életű egyikünknél sem ez a hozzáállás! Jómagam 11 éve élek így, s azt gondolom ez volt az egyik legjobb döntés amit eddigi életem során hoztam.




9.) Hányan vagytok X-esek a zenekarban?

- Jelenleg öt főből áll a Fehér Törvény legénység, amelyből csupán az egyik gitárosunk dohányzik, valamint ő fogyaszt alkoholt is. Hozzá teszem még soha nem láttam, hogy ennek következtében ne lett volna ura a tetteinek. Ő is pozitívnak ítéli meg a SXE utat!

10.) A magyar NS mozgalmon belül mennyire elterjedt ez az életforma?

- Van néhány barátunk, ismerősünk aki így él, de sajnos nagyon kevesen vagyunk!

11.) Bizonyára vannak akik ellenzik ezt az életformát. Ez kelt-e ellentétet, széthúzást a mozgalmon belül?

- Elszomorító, hogy vannak olyanok, akik az SXE életforma és a HC zenei stílus miatt néznek le minket, s azt mondják mi nem vagyunk hitelesek. Olyan véleményt is hallottam már, hogy aki nem iszik, annak nem is lehet hinni. Azt gondolom ezek a vélemények azokat minősítik, akiktől származnak.

12.) Mennyire eltjeredt az NSHC a mozgalmon belül?

- Magyarországon napjainkban nagyon elenyésző az ilyen kezdeményezés. Néhány éve még volt egy felfelé ívelő hullám, de sajnos mostanra szinte alig van zenekar, amelyik NSHC, vagy death, trash, stb. vonalon mozogna köreinkben. Rengeteg zenekarunk van, de legtöbben egy kaptafára formálódnak, ami elég egysíkúvá is teszi a színteret. Örülnénk, ha minnél több stílust képviselnének a hazai NS aktivisták is, mert akkor feltehetően komolyabb, hatékonyabb lenne a propaganda tevékenységünk. Lehetnének mondjuk népszerű pop, vagy streetpunk zenei stílusban is képviselőink, nagy valószínűséggel ez növelné a fiatalok szimpátiáját, amire nagy szüksége lenne beszűkült mozgalmunknak!

13.) Melyik szervezettel szimpatizáltok?

- Mi a BHS Crew kötelékébe tartozunk, számunkra ez a legfontosabb jelenlegi szerveződés. Jó kapcsolatot ápolunk több szervezettel is, mint pl. GYHC, Fehér Kör, valamint jópár külföldi szervezettel is, mint a Skins4skinS Italy, HFB Crew, B&H Slovenia, B&H Bulgaria, NJB Zittau. Valamint megemlíteném még itt a SONS OF EUROPE koncertsorozat szervezőit, rendezőit, akik idén tartják ötödik alaklommal az egész kontinens egyik legjobb rendezvényét. Ők minden évben meghívtak minket, köszönet ezúton is nekik! Reméljük idén is sikerül felnőnünk a feladathoz, hiszen Európa minden szegletéből, de még tengerentúlról is jönnek bajtársak, hogy teszteljék a magyar NS színtér zenekarait, s azokat az előadókat, akik egyetértenek a rendezvény üzenetével.

14.) Szóba jöhet még egy esetleges erdélyi koncert? :)

- Reméljük lesz több is! Szívesen fellépnénk Erdélyben, írjatok bátran a zenekar e-mail címére, ha van ilyen jellegű lehetőség. A nemzeti rock bandák rendszeresen fel tudnak lépni a rendezvényeken felétek, de úgy látom az NS bandákra nincs igény, vagy lehetőség. Persze bízunk benne, hogy lesz előrelépés ezen a fronton is! Mi készen állunk!

15.) Köszönjük az interjút, mit üzentek az erdélyi bajtársaknak?

- Mi köszönjük a lehetőséget! Azt üzenjük az olvasóknak, hogy ne adják fel a hitüket! Folytassátok a megkezdett munkátokat, tanuljatok, szerveződjetek, segítsétek egymást, építsetek erős alapot, hogy a jövőben közösen építhessünk rá!
8§8


2011. február 24., csütörtök

Levédia szülinapi koncert Szatmárnémetiben!

Az erdélyi NSHC zenekar első szulinapi koncertjét fogja megtartani a szatmári Downtown PUB-ban.
Az érdeklődők új dalokat hallhatnak majd a zenekartól, kicsit másabb stilusban, egyre több deathcore elmmel keverve a régi stilust.
Az este folyamán fellép még a szatmári GYökér zenekar is akiknek sajnos ez lesz a búcsú koncertjük több éves aktivitás után.
A másik két fellépő a Zathmar és a Bloodtide lesz. A Bloodtide régisulis death metal-ban utazik és reményeink szerint szerves része lesz a szatmári undergroundnak.
A Zathmar pedig egy frissen alakult NS Black Metal zenekar. A zenekar több Levédia tagból alakult + egy elkötelezett black metal fanatikus basszerosból. A stilus tipikus északi riffekre épülő karcos black metal zene! Főbb hatások közt található a Darkthrone, Heldentod és AD Hominem.
A koncerjegy ára 8 lej lesz! A buli 19:00-tól kezdődik.

Kitartás!
Stay True!

XSZKHCX

"Az ukrán válassza a sportot"


Ez a cime az ukrán NSek újabb sporteseményének!

forrás

Székely Pajzs Toborzó!

A Székely Pajzs keres cselekvőképes, Székely - Magyar nemzeti öntudattal rendelkező embereket, nemzetépítő és nemzetvédő tevékenységre. Tevékenységi körök és jártasság, tapasztalat:

- Rendezvény szervezői feladatkörre.
- Hagyományőrző Magyar vásár szervezésére.
- Táborok, túrák, csapatépítő tevékenységi körre.
- Utazásszervezés, utaztatás határon túli területekre.
- Egyesületi, közhasznú és alapítványi tevékenységi körre.

Csak és kizárólag olyan személyek jelentkezését várjuk, akik érdemben és cselekedeteikkel bizonyítani is tudják azt, hogy a hazaszeretete, hagyományaink, kultúránk ápolása és fenntartása fontos. A cselekedet és alkotó képességünk eredménye az, ami bizonyíték és értékelhető. Önmagunknak és Hazánknak tartozunk csak elszámoltatással és a lelkiismeretünk tükrében, lehet tevékenyen dolgozni, bizonyítani, hogy Székely - Magyarnak születtünk! A Nemzetszolgálat egy olyan tevékenység mely a tudatunkban, hitünkben és szívünkben rejlik és ennek a felszínre hozatala, késztet minket olyan cselekedetre, mellyel a Magyar Nemzet Kultúráját, Történelmét és Hitét ápoljuk, fenntartjuk, tiszteljük és teszünk hozzá


Székelyek vagyunk és azok is maradunk. Erre neveljük gyermekeinket is, akik már előnyösebb helyzetben lesznek a nemzeti önrendelkezés terén.
Székelyek vagyunk, a magyar nemzettest részeként.
Várunk mindenkit, ideológiai, pártpolitikai és vallási megosztottság nélkül, aki szívén viseli a székelység sorsát és tenni is akar érte.


Érdeklődni: szekelypajzs@gmail.com

Jelmondatunk: "Egységben az erő”!

Isten áldása legyen a székelységen és a Magyar Nemzeten.

2011. február 22., kedd

Megemlékezés.

Székelyudvarhelyen:
Február 12-én D.u. 17:00 órától vette kezdetét a Becsület napi megemlékezés Székelyudvarhelyen.
A megemlékezés kezdő mozzanataként egy történelmi ismertetőt halhattunk a Február 11.-éről, az egész hősi cselekedetről, valamint a II. Világháborúról. Ezek után egy szavalatot hallgathattunk meg a Kitörésről. Végül a Székely, Magyar himnuszok eléneklése és koszoruzás.
Véleményem szerint, aki kötelességének érezte, hogy ott legyen, az ott volt és lerótta tiszteletét a Hősök előtt. Bár a létszám ,,nem vetekedett a csillagok számával" így is méltóan kifejeztük tiszteletünket.


Gyergyószentmiklóson:

http://szh.ro/images/editions/394/3945/3945_20322.pdf

2011. február 20., vasárnap

Küzdősport esemény

Oroszországban és Ukrajnában nem egyedi dolog,hogy küzdősport eseményeket,gálákat szerveznek az ottani nemzeti szocialisták.
Én személy szerint nagyon példaértékűnek tartom,hogy a nemzeti szocialista ifjúság nem a kocsmákba züllenek hanem straight edge életmódot folytatnak és rendszeresen sportolnak.Szellemileg,fizikailag egyaránt fejlesztik önmagukat.

Egy nemrég lejárt orosz küzdősport eseményét szeretném bemutatni.
Remélem egyszer a magyar nemzeti szocialista ifjúság is többre fogja tartani a fizikai fejlesztést mint azt,hogy mennyi sört ivott megy egy éjszaka.

2011. február 10., csütörtök

A Kárpát-medence útja


Magyarverések a Délvidéken, Erdélyben, a Felvidéken, kommandós roham a magyar futballszurkolók ellen 1992-ben és 2008-ban, és a magyar reakciók: zászlóégetés, falfirkák, gyalázkodó transzparensek. A Kárpát-medencében újra él és virul a sovinizmus, a világhódítók legnagyobb megelégedésére.

Addig, amíg a Kárpát-medence népeinek azon rétegei, amelyek még nem közönyösek saját nemzetük sorsa iránt, az egymás iránti gyűlölet foglyai a zsidó-szabadkőműves világhódítók még kevesebb ellenállásba ütköznek programjaik végrehajtása során, mely program a Kárpát-medence nemzeteinek kiirtása. Tehát aki soviniszta, legyen az akár magyar, akár szlovák, szerb vagy román nem a saját nemzetének érdekeit, hanem a világhódítókat szolgálja.

A Kárpát-medencét nem uralhatja egy nemzetállam, itt minden nemzetnek, amely az elmúlt évezred során kultúrát tudott teremteni, helye van, ezek a nemzetek, ahogy Szálasi Ferenc megfogalmazta élet, társ és sorsközösséget alkotnak. A középkor folyamán együtt vették fel a küzdelmet az idegen hódítókkal szemben, jelenleg megmaradásuk egyik kulcsa lehet az újra egymásra találás.

A Kárpát-medence természeti, gazdasági és kulturális egység is volt, és még lehet is, de ehhez a sovinizmusnak meg kell szűnnie és át kell adnia a helyét a konnacionalizmusnak és Birodalmi Ideának.

1920. június 4-e a Trianoni békediktátum aláírása beteljesítette a szabadkőműves felforgatók céljait, szétdarabolták a Szent Korona országait. Céljuk soha nem volt más, a demokrácia, a népek önrendelkezése, csak a lefedő propaganda részét képezték, mint ahogy ma sincs másképp. 1917 januárjában és júniusában a Grand Orient szabadkőműves páholy két ülést tartott Párizs mellett. Ezeken az üléseken elhatározták a Népszövetség, a mai ENSZ elődjének létrehozását, valamint tárgyaltak a világháború után létrehozandó új államok határairól. Már a XIX. század második felében is születtek olyan szabadkőműves eredetű térképek, ahol az ábrázolt határok szinte pontosan megegyeznek az 1920-ban meghúzott határokkal, tehát ezek a térképek is bizonyítják, hogy a világháború lezárásakor szó sem volt igazságtételről, népek önrendelkezéséről. Az I. világháborút a szabadkőműves felforgató erők robbantották ki abból a célból, hogy elpusztítsák a Tradícióhoz még különböző szinteken kötődő közép és kelet-európai monarchiákat. Mivel önmagában a háborúval nem érték el céljukat, ezért volt szükség a polgári demokratikus és kommunista felforgató forradalmakra Oroszországban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon.

Magyarországon ezt a két fázist a Károlyi és a Kohn Béla vezette forradalmak jelentették, melyek eredményei a hadsereg tönkretétele, az ország szétdarabolása lettek.

A Magyar Királyság szétdarabolásának három fő oka volt. Az első az, hogy megsemmisítsék az egyik közép-európai monarchiát, amely évszázadokon át volt a kereszténység védőbástyája.

A második az, hogy a nyugati szabadkőművesek kielégítsék közép-európai szövetségeseik területi igényeit, akkor Románia, Csehország és Szerbia elnöke is szabadkőműves volt. (akkor is) A harmadik ok pedig az, hogy a zsidóság megszállandó területnek tekintette és tekinti a Kárpát-medence központi területeit. Herzl, a cionizmus budapesti születésű atyja először nem Palesztinában, hanem itt a Kárpát-medencében kívánta létrehozni a zsidó nemzetállamot, Izraelt.

A zsidóság nem is csinált titkot hódító törekvéseiből, íme, egy 1910-ben megjelent felhívás, amelyet az Alliance Izraélite nevű szervezet tett közzé a Russischen Invaliden nevű lap 285. számában:

„Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek, és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összeget áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek!”

A zsidóság hódító törekvése folyamatos, a XIX. század második felétől az új honfoglalók fokozatosan nyomultak be a gazdaság, a sajtó, a szellemi élet területeire és ez a folyamat az ún. rendszerváltás után új lendületet kapott: plázák, egyéb bevásárlóközpontok, lakóparkok épültek és épülnek, kereskedelmi média, ezek mind a zsidóság egy-egy újabb hadállása, újabb meghódított területe.

De nemcsak csonka-Magyarországot veszélyeztetik a zsidó uralmi törekvések, megjelentek az elszakított területeken és a szomszédos országokban is, mint a nemzetközi tőke képviselői. S ez alól Szerbia sem kivétel, amely a térség országai közül a legtovább volt képes szembeszállni a globalizációval és a mögötte álló hódítókkal. S ezért a szembeszállásért büntetésül elrabolták a szerbektől ősi földjüket, Koszovót, mert ne legyenek illúzióink, a döntéshozókat nem az albánok emberi jogai motiválták, hanem az, hogy létrehozzák a globalizáció és az USA egy újabb bábállamát, ezúttal a Balkán szívében.

A Kárpát-medence népeinek rá kell ébredniük, hogy a sorsközösség ma is létezik, ugyanazok a veszélyek fenyegetik mindegyik nemzetet, a globalizáció és az azt vezénylő zsidó térhódítás, továbbá a globalizáció egy másik hozadéka a közeljövőben várható bevándorló invázió és a már jelenleg is óriási problémát jelentő cigánykérdés.

A Kárpát-medence nemzetei a kihalás felé haladnak, ezért a megmaradásuk érdekében újra fel kell vállalniuk, újra élővé kell tenniük a kárpát-medencei sorsközösséget.

Ennek első lépése egy nemzetiszocialista, szélsőjobboldali elit megszületése, mindegyik nemzet keretein belül, amely szellemi elitek aztán párbeszédet folytathatnak egymással.

Ez bizonyos mértékben már ma is működik, egyes NS koncerteken, megemlékezéseken (Becsület napja) együtt vesznek részt a Kárpát-medence nemzeteinek NS fiataljai.

A 2008. novemberi dunaszerdahelyi magyarellenes rendőrroham előtti hetekben magyarul is olvasható volt az a nyilatkozat, amelyet szlovák nemzetiszocialista szervezetek tettek közzé, amelyben a nemzetiszocializmussal összeegyeztethetetlennek nyilvánítják a sovinizmust és az ellen való fellépésre szólítanak fel.

Dunaszerdahelyen nem a szlovák nemzet támadt a magyar nemzetre, hanem a szlovákokat uraló ZOG által vezérelt rendőrség, a magyar nemzeti radikális és NS futball szurkolókra ezzel újabb soviniszta hullámokat kavarva mindkét nemzeten belül, továbbá újabb éket verve a két nemzet közé.

A zászlóégetés, a szlovák ellenes rigmusok és megnyilvánulások, továbbá a magyarországi ZOG bábjához eljuttatott követelés, hogy védje meg az elszakított magyarságot, elhibázott reakciók voltak.

A magyar szélsőjobboldali elit egyik küldetése az, hogy szembenézzen a magyarság hibáival és bűneivel, amelyek egy évezred után méltatlanná tették a Kárpát-medence vezető népének szerepére, a nemzetiségekkel szembeni gőggel, a sovinizmussal, a meghódolással a zsidó kapitalizmus sajtó és szellem előtt.

Le kell számolnunk a klebersbergi „kultúrfölény” típusú teóriákkal, a „jóléti sovinizmussal” amely nemcsak például a románság felé irányul, hanem az erdélyi magyarság felé is.

A „jóléti sovinizmus” tökéletes példája annak, miféle torzulások mentek végbe a magyarság önképében.

A nemzeti radikalizmus és a sovinizmus alternatívái, melyekkel a „Trianon problémát” kezelni és megoldani akarják, járhatatlan utak. Az etnikai alapú revízió vagy a fegyveres visszaszerzés illúziók, ugyanilyen illúzió az ENSZ-től vagy az EU-tól várni ennek a kérdésnek a rendezését. Ezek a szervezetek azon szervezetek és érdekcsoportok egyenes ági leszármazottai, akik véghezvitték a Magyar Királyság szétdarabolását, másrészt ezek a szervezetek a globalizációt vezérlő háttérhatalom „fedőszervei”. A magyarság ezer éven át volt a Kárpát-medence vezető népe és újra azzá kell válnia, ennek első lépése, hogy lerázza magáról az illegitim ZOG igáját, ezzel példát mutatva a Kárpát-medence többi nemzetének is.

A jövő útja a párbeszéd a nemzetiszocialista elitek között. A magyar szélsőjobboldali elit eszméi a Szent Korona tan, a konnacionalizmus és a Birodalmi Idea.

Forrás

2011. február 5., szombat

Megemlékezés Székelyföldön!

Gyergyószentmiklóson:


Bajtársak!

Emlékezzünk együtt a világnak becsületből és hűségből példátmutató,66 ével ezelőtt a budai várból kitörő hősökre!

Helyszin:Gyergyószentmiklós,Római katolikus temető,időpont 2011. február 11. 16 óra 30 perc.

Minden megemlékeznivágyót szeretettel várunk!

A rendezvény ideje alatt dohányozni tilos!

Székelyudvarhelyen:

Csíkszeredában:

2011 február 14-én d.u. 17.00 órától a Székely Gárda megemlékezést tart a csíkszeredai Hősök Temetőjében.

Sepsiszentgyörgyön:

Február 11.-én (pénteken) 18:45 órai kezdettel a központi katólikus templom háta mögötti katonasirnál a HVIM szentgyörgyi szervezete megemlékezést tart az 1945 februárjában a budai várból kitörő magyar és német katonákról. Minden megemlékezni vágyo embert várunk, hogy lerójuk tiszteletünket a hősök előtt.

2011. február 4., péntek

Koncertajánló Áprilisra



Győrben nem ez az első ilyen jellegü rendezvény,koncert.

Nagyon tiszteletre méltó az ottani nemzeti szocialisták munkája,kiválló szervezetek harcolnak karöltve a szenny ellen. A szerkesztőség ezentúl is további erőt kiván a harchoz. Kitartás!

Forrás