2011. január 25., kedd

Erdélyország történelmi magazin bemutatója Gyergyószentmiklóson

Ma január 25-én 18 órakor volt az Erdélyország cimű történelmi magazin bemutató előadása.

Elsőként Szentesi Zöld lászló a magyar hírlap főszerkesztő helyettese szólt pár szót.

A kommunista hóhérokról szólt pár szót és a rendszerről,trianonról és azokról a példaképekről akik nevét kisem szabadott ejteni a kommunista rendszer alatt. Ilyenek voltak a felsorolásában példának okáúl Horthy Miklós és Prohászka Ottokár is.

Majd Bajna Győrgy helyi újságiró faggatta Szakács Árpádot az Erdélyország lapigazgatóját.

A rövid de velős bemutatón legfőképp a magazinokban található témákról és a képekről volt szó és azokról az irásokról amelyeik hiánypótló művek a mostani irodalomban és történelemben egyaránt. Szakács úr elmonta,hogy egyik céljuk az,hogy a Budapesti központi könyvtár nevét megváltoztassák,mivel Szabó Ervin nevét viseli. Akiről köztudott,hogy zsidó származású volt és nyíltan a kommunista eszmét vallotta.

A Nagy Magyarország cimű magazinról is szó esett ami hamarabb volt az Erdélyországnál.

Szó esett a kezdetektől mostanáig,hogy nem is olyan egyszerű volt elkezdeni.Raffay Ernő történész úr kiválló műveiből is adtak egy kis ízelítőt.Történetesen két könyvet mutatott Szakács úr. Az egyik volt a Balkáni birodalom(avagy Nagy Románia megteremtése1866-1920) a másik pedig ami nagyon érdekes az a Szabadkőművesség a Trianon előtti című művei.

http://www.youtube.com/watch?v=VqLKtfKPEBk&feature=player_embedded

A végén a résztvevők kérdezhettek és vásárolhattak.Negatívumként csak annyit tudok felhozni,hogy alig volt fiatal akit érdekelt az ilyen téma,sajnos mindenki a "való világgal" van el.


Nincsenek megjegyzések: