A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felmentés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felmentés. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 18., hétfő

Egy pofon a zsidóknak: Felmentették Képíró Sándort

A Fővárosi Bíróság bizonyítékok hiányában felmentette Képíró Sándort, akit a "nácivadász" Wiesenthal központ, pontosabban Efrájim Zuroff, a Jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatója jelentett fel még 2006-ban. A vád háborús bűncselekmények elkövetése Újvidéken(mai Szerbia területe), ahol állítólag zsidó és szerb civileket gyilkoltak meg. A bátor bíró aki nem ijedt meg a zsidó nyomástól, még azt is felhozta a bizonyítékok hiánya mellett Képíró Sándor javára, hogy a vádlott megmentette egy család életét amit sohasem vettek neki figyelembe(!). A bíróság döntése szerint a több mint 4 millió forintos perköltséget az államnak kell kifizetnie.(é rtik ugye? a zsidók feljelentenek valakit, elveszítik a pert és az állam kell kifizesse, hiszek ők a kiválasztottak, nekik mindentszabad. - a szerk.)
Az ítélet indoklása holnap folytatódik, csak azután derül ki, hogy benyújt-e valaki fellebbezést.

Alább az RTL(retek a -szerk) Klub videója ahol elhangzik a bíró azon mondata is miszerint figyelembe vette Képíró Sándor esetében felmentő körülményként azon cselekedetét miszerint megmentett egy családot



Alább az N1 videója, kommentár nélkül:



(nsellenallas.blogspot.com)

2011. június 5., vasárnap

Nemzetiszocialistákat mentettek fel Spanyolországban

A spanyol Legfelsőbb Bíróság pénteken felmentett négy nemzetiszocialistát, akiket korábban szélsőjobboldali nézetek terjesztéséért többévi börtönre ítéltek Barcelonában.

A három férfi és egy nő nemzetiszocialista könyvekre szakosodott kiadót és boltot működtett Barcelonában, egészen addig, amíg tavaly novemberben le nem tartóztatták őket, és a helyi bíróság 30-tól 42 hónapig terjedő börtönbüntetést szabott ki rájuk.

A madridi bírák azzal indokolták a felmentést, hogy nem lehet ideológiákat büntetni, csak olyan esetben, ha azok erőszakos cselekedetre buzdítanak.

Szabadságot az összes politikai foglyoknak! Szabadságot Josuénak!

Szabadságot a Nemzetiszocialistáknak!