2011. április 26., kedd

Interjú a Városi Ellenállással!

(Erdélyi és Székelyföldi olvasóinknak melegen ajánlom.)

1.Kitartás!Mikor alakult a Városi Ellenállás és hol tevékenykedtek?

Kitartás! Maga a blog körülbelül 2010. február-március tájékán jött létre, a munka azóta is töretlenül tart. Mivel az autonóm nacionalista életforma még nemigazán elterjedt hazánkban, ezért még nem sok embert tudhatunk sorainkban, bár ahogy észreveszem, egyre többen szimpatizálnak a dologgal, de a tettrekészség továbbra is nagyon kevés emberre jellemző. Főleg Budapesten tevékenykedünk, de volt már megemlékezésünk Bicskén is, a Wiking hadosztályos emlékműnél.

2.Miért választottátok a harcnak ezt a formáját(AN) és mit jelent nektek az autonóm nacionalizmus?

Úgy gondolom, hogy az új kor új módszereket is megkövetel az ellenállásban ezzel a beteg és végtelenül aljas rendszerrel szemben. Ideje végre felülemelkedni azon, hogy az állandó részegeskedéssel és a külsőségekkel csatákat, mitöbb háborúkat nyerhetünk....mert sajnos nem! Az idő egyre szorít, és jólenne minél előbb kiépíteni egy erős mozgalmat. Az AN egy olyan, a „leaderless resistance” elvén alapuló ellenállási forma, amelyet külföldön már nagyon magas szinten művelnek, lásd Németország, Görögország, vagy Spanyolország. Nagyon fontos részét képezi a propaganda, amely egyre ötletesebb módszerekkel kerül bemutatásra, elég a youtube oldalán körülnézni! Mindemellett gyakoriak a felvonulások, a megemlékezések és az egyéb építő jellegű (pl.: sport programok). Itthon az AN még eléggé gyerekcipőben jár, van még mit építeni! Az AN formáját pedig azért választottuk ehhez a harchoz, mert több helyen is bebizonyosodott már, hogy eredményeket lehet vele elérni (lásd külföld) a hagyományos módszerekkel szemben, ahol a bakancs, a bomber dzseki és a militáris ruházat elijeszti az átlagembert, hiszen ez egy olyan ruházkodási forma, amire a kormány és csatlósai ráhúzták a vizes lepedőt, ezért kellenek az új módszerek!

3.Magyarországon mennyire nyitottak az emberek az autonóm nacionalizmusra és mennyire elterjedt?

Ez egy nagyon fogós kérdés.... a körülöttem lévő emberekről tudok beszélni, azokról a VE szimpatizánsokról, vagy baráti társaságról, akik eddig is beálltak segíteni, vagy folyamatosan segítenek, bármi is legyen az elvégzendő feladat. Ha az egész mozgalmat nézem, akkor már nem ennyire örömteli a kép. Még mindig nagyon sokan élnek csak a hétvégi bulizásoknak, és a műbalhéknak, ennek kellene már végre véget vetni. Ez nem feltétlen csak propaganda, hanem sokkal inkább emberi mentalitás és hozzáállás kérdése a dolgokhoz. Ha valaki nem néz önmagába, és látja be, hogy nemjó amit csinál, akkor mi hiába propagáljuk azt, hogy cselekedni kell, ha az illető a füle botját sem mozdítja! Külföldön a rendőri zaklatások, és a baloldali csőcselék erőteljes fellépése összekovácsolta az ottani nemzeti szocialistákat, jobb lenne, ha itthon ezek nélkül is rájönnének az emberek ennek a fontosságára!

4.Mozgalmon belül vannak az AN miatt ellentétek?

Nem igazán hallottam még AN miatt ellentétekről, mi semelyik szervezet elől nem szándékozzuk elvenni az embereket. Mindenki saját maga dönt arról, hogy melyik szervezetben és milyen munkát végez, mi is tesszük a dolgunkat. Van aki szerint baromság ez az egész és hogy ezzel nem érhető el semmi, van aki szimpatizál az AN életformával és csinálja, mindenkinek saját döntése!

5.Milyen fajta akció,demonstráció volt ezidáig részetekről?

Csináltunk eddig szórólapozást, graffitizést, több megemlékezést, és tavaly nyár vége után résztvettünk egy kisebb felvonuláson is. Érdemes minden félét és sokszor csinálni, mert tapasztalat útján jön rá az ember, hogy mely módszerek vezetnek eredményre. Példának okáért a szórólapozásnál az emberek már belefásultak abba, hogy a folyamatos reklámanyagokat elfogadják, így reflex szerűen minden szórólap a kukában landol, kevesen veszik el és olvassák el ami rajta van. Ebben az esetben hatásos a lépcsőházakba bemenni és a postaládákba beledobálni a szóróanyagot, vagy a kocsik szélvédőjére, az ablakmosó lapát alá becsúsztatni egyet. Demonstráció reményeink szerint még ebben az évben lesz, természetesen több más szervezet összefogásával, de erről még nem árulnék el részleteket :)

6.Vannak külföldi kapcsolataitok más AN szervezetekkel?

Külföldi AN szervezetekből a Temesvári Autonóm Nacionalistákkal, Franciaországból pedig több AN életformát követő kameráddal vagyunk kapcsolatban, ezen kívül igyekszünk minél szorosabbra fűzni a többi ország szervezeteivel is a kapcsolatot. A hazai AN szervezetekből a GYHC és ARHC szervezetekkel ápolunk jó kapcsolatokat, velük már vettünk részt közös akcióban is. Egytől egyig olyan emberek ők, akikből több kéne ebbe a mozgalomba!

7.Mi a véleményetek a sXe életmódról és annak követőiről?

A VE baráti társaságban egy ember van aki ezt az életmódot követi, és habár én nem vagyok straight edge, én csakis támogatni tudok minden ilyen irányú törekvést! Szimpatikus, hogy vannak akik fontosnak tartják az egészséges, függőségektől mentes életmódot, és fizikailag, valamint szellemileg és képezik magukat. Nemrég alakult meg a hazai sXe „divízió”, ami szintén örvendetes dolog! Őket megtaláljátok a www.nsstraightedge.blogspot.com oldalon!

8.Fontosnak tartjátok e a szellemi és fizikai képzést?

Mindenképpen, hiszen ez a két dolog elengedhetetlen feltételei a mindennapi harcnak, a győzelemhez mindkét feltételnek adottnak kell lennie, hisz nem nyerhetünk csak tudással vagy csak pusztán fizikai erővel! Amennyire én látom, egyre több fiatal látogatja a konditermeket és kezdi el komolyan edzeni magát, reméljük ez így is marad!

9.Magyarországon mennyire erős az antifa?

Magyarország az egyik olyan hely, ahol a körülöttünk lévő országokhoz képest alig van ezekből a retkekből. Ez talán magyarázható azzal is, hogy a zenekaraik egyáltalán nemtudnak zenélni egy-két kivételtől eltekintve, bár a sör nekik így is elég összetartó „erő”. Az utcán nem nagyon találkozni velük, ha mégis, az ember akkor sem nagyon veszi észre őket, mert általában félnek kirakni az általuk használt jelképeket, nem egy antifa lett ugyanis megruházva az utóbbi időkben! A gyalázatos tetteik pedig csakis őket minősítik, lásd a Hősök tere szobrainak csoportos levizelése, vagy nemzeti emlékművek festékkel való leöntése, így mi is egyre nagyobb gondot fordítunk rá, hogy egyre több borsot törjünk az orruk alá! Én úgy gondolom, hogy ez a divathullám szép lassan lecsengőben van, és nem kell esetlegesen attól tartani, hogy a nyakunkra nőnek, ám továbbra is „foglalkozni” kell velük, hogy érezzék a törődést :)

10.Szerintetek jelenleg melyek a legnagyobb veszélyek Magyarországra és a Kárpát-medencére nézve?

Ezekből elég sok dolog van, kezdhetjük a már szokásos cigány témával, sokkal gyorsabban nő a népességszaporulatuk, mint a magyaroké. Az állam persze semmit sem tesz a segélyek megnyirbálása, az idejekorán magukat rokkantnyugdíjasnak iratók, és a cigányterror ellen. A rendőrség továbbra is tehetetlen, Budapesten járva több helyen hiába látni, hogy lecsapnak gyanús alakokra, nem tudnak velük mitkezdeni, hiába pakoltatják ki őket(ide azért megjegyeznék egy olyan tippet, hogy a cipőt is tessék levetetni velük, mert a lábujjak közt is lapulhat némi illegális csomag!).... bár azért bíztató, hogy legalább azokkal foglalkoznak akikkel kell, és nem a hazafiak cseszegetését tartják első napirendi pontnak.

További veszélyforrásnak tekinthetők a közel kelet eseményei, melynek folytán ha Izrael állam megbukik, az ottani népesség rohamléptekben fog menekülni más országokba, így például hozzánk is, sok lakópark épült már kizárólag nekik, hogyha eljön ez az idő itt menedéket találjanak....

Magyarországra nézve veszélyesnek tartom még a sok hazai politikus hazaáruló és mocskolódó tevékenységét, amelyben a szomszédos országokkal szítják a feszültséget, vagy próbálják elterelni a közvélemény figyelmét sokkal nagyobb és piszkosabb dolgokról (lásd a Média törvény vagy az új alkotmánynak nem nevezhető maszlag...) Az emberek fásultak, egyre kevésbé tűrnek, egyre többen kerülnek kilakoltatásra, vagy lesznek munka nélküliek, az élelmiszer árak eközben az egekig szöknek. A fiatalság nem képes több szakirányú végzettséggel sem elhelyezkedni, hacsak nincs valahol ismerőse és ezáltal protekciója. A helyzet reménytelen és kilátástalan, ezért nagyon sok fiatal távozik külföldre. Szerintem előbb utóbb valaminek történnie kell, mert ezek az állapotok nem tarthatóak sokáig!

11.Mi a véleményetek Trianonról és a sovinizmusról?

Trianon és a sovinizmus egyértelműen egy zsidó kreálmány azért, hogy a körülöttünk élő népekkel ne tudjunk egységet alkotni, ha eljön egy esetleges háború, és az „Oszd meg és uralkodj” elve alapján bukjunk el mindannyian. Amíg egyesek nem látnak át a szitán, és továbbra is divat a „Szar Szlovákia”, és az egyéb fröcsögések, addig semmi esélyünk arra, hogy teljes egység legyen! Voltak és vannak is már pozitív kezdeményezések az ilyen irányú szövetségek létrehozására, lásd az Arrabona NS Crew által minden évben megszervezett Szlovák-Magyar barátság koncertet ami Győrben kerül megrendezésre!

12.Lehetséges a jövőben egy –két közös akció a Székelyföldi bajtársakkal karöltve?

Természetesen nyitottak vagyunk mindenre, szívesen dolgoznánk veletek is együtt, akármiről is legyen szó! Minden egyeztetés és szervezés kérdése, bármikor megkereshettek minket, vagy ha éppen mi szervezünk valamit, feltétlenül küldünk meghívást a részetekre is!

13.Vannak akiknek a mozgalmi élet csak annyit jelent,hogy kocsmázunk és bulizunk,ti hogy gondoljátok ezt a dolgot?

Sajnos még sok ilyen ember van a mozgalmon belül, aki nemtud mértéket tartani, és a viselkedésével inkább csak árt a mozgalmunknak, mintsem használna! Nem azzal van a probléma, ha valaki legurít pár sört, mert mi is szoktunk szórakozni, de sohasem isszuk magunkat az asztal alá. Akik erre az egészre csak hétvégi hóbortként tekintenek, azok előbb utóbb úgyis kihullanak a sorainkból, és többen lesznek azok, akik valóban tenni is akarnak majd ezért az egészért!

14.Végezetül tietek az utolsó szó! Köszönjük a válaszotok, Kitartás!

Köszönjük a megkeresést, és az interjúkérdéseket! Folytassátok a harcotokat és az elkezdett munkát, sok sikert a bloghoz is! Ne adjátok fel a legnehezebb pillanatokban sem, hiszen egyikünk áldozatai sem hiábavalóak! Kitartás!

The Real Resistance IX !

2011. április 23., szombat

Mindenhová nemzeti polgárőrséget!

A tegnapi napon a Magyar(ellenes) Rendőrség bebizonyította, hogy a becsületes magyar emberek biztonsága helyett ők csak a cigánytelepek és visszaeső bűnözők nyugalmát védik meg!

A Szebb Jövőért Polgárőr egyesület polgárőreit vegzálják, a szervezetet támadják, Gyöngyöspatán saját tulajdonából hurcolnak el embereket mert nem tetszik a ruhájuk! Pedig a feladatuk pont az lenne, hogy a tulajdonos részére biztosítsák, hogy a tulajdonát biztonságosan megközelíthesse! Szabályt alkotnak a Tiszavasváriban megalakított Csendőrség ellen, közben semmit nem tesznek az egyre terjedő és egyre erőszakosabb bűnözők ellen! Büntetlenül, felderítetlenül rabolják ki, ölik le a magyar embereket. Patakokban folyik az országban a bűnözés áldozatává vált magyar emberek vére! A rendőrséget meg egyedül csak a korkedvezményes júdásnyugdíja foglalkoztatja!

Itt az ideje az összefogásnak és a rendszer "kiéheztetésének"!

Minden településen alakuljon nemzeti polgárőrség, és összehangoltan egy időben szervezzenek az ország településein előre meghirdetett "sétákat" a bűnözés által fertőzöttebb utcákba! És meglátjuk lesz-e elég létszám mindenhová rendőri túlerőt meg lezárásokat biztosítani...
forrás

2011. április 20., szerda

Happy birthday Adolf Hitler!

Ma van Adolf Hitler 122. születésnapja!

Adolf Hitler az őrült tömeggyilkos aki kiirtott 6 millió zsidót. A tudatlan emberek nagy részének ez jut eszébe amikor a nevét emlegetik.
Azonban vagyunk egy páran akik tudjuk az igazságot. Hitler volt a 20. század egyik legnagyobb embere.
Hitler 1889 április 20.-án született Braunauban. Szegény körülmények között élt, szülei elhaláloztak, egyedül csapott neki a nagyvilágnak. Bécsnek vette az irányt, hogy szerencsét próbáljon, mint festő, hiszen ebbéli átlagon felüli képességei már gyermekkorában kitűntek. Ám elutasításban volt része, az akadémia rektora szerint a rajzaival semmi probléma nem volt, csupán annyi, hogy abból elsősorban arra lehet következtetni, hogy az építészethez van tehetsége. Érettségi híján azonban ez akadályokba ütközött.

Hitler életében a bécsi évek komoly tanulságokkal szolgáltak. A nyomor és az éhezés hű társává szegődött, s itt, ebben a hatalmas metropoliszban ismerte fel először azt a veszélyt, mely ellen egész hátralévő életében küzdött, a marxizmust, s a mögötte húzódó nemzetközi zsidót. Az első világháború kitörését hatalmas örömmel fogadta, önként jelentkezett a bajor 16. gyalogezredbe. Kiemelkedő hősiességével bizonyította hazafiságát, melyért kitüntetésben részesítették. A marxista-zsidó aknamunka következtében azonban a hátország összeomlott. Németországot, csakúgy mint hazánkat Trianonban, megcsonkították, megalázták. Hitler eldöntötte, politikus lesz.

A Német Munkáspárthoz csatlakozott ami akkor csupán 7 főből állt, de akkor is elhatározottak voltak a hatalom megszerzésében egy új ideológiát behozva a közéletben.

Az 1923-as sörpuccs után Hitlert 1 évre börtönbe zárták ahol megírta híres könyvét a Mein Kampf-ot. Ezután választással próbálták megszerezni a hatalmat ami sikerült is. 1933-ban ők alakítottak kormányt, 1934-ben Hitler lett a birodalmi kancellár, tejhatalma lett.

Már akkor nem tetszett ez a zsidóknak és háborút üzentek Németországnak aminek meg i s lett az eredménye, háborúba sodorták Németországot. Ami Hitler tömeggyilkosságát illeti, amint az alábbi videóból is kiderül nem akarta kiirtani a zsidókat, Palesztinába vándorolhattak szabadon. A videók szektorban a Holokauszt revizionisták kutatásai videóból is kiderül, a tábor területén(az első koncentrációs táborok a háború kitörése után 1 évvel jelentek meg) a zsidók szabadon mozoghattak, voltak zsidó óvodák, iskolák, úszómedencék, sportrendezvényeket, előadásokat szerveztek. A tábornak volt saját pénze, amire értékeket lehetett venni. Erre mondják a zsidók azt, hogy rettenetes körülmények és hogy gázkamrában irtották a zsidókat.

Ami a német népet illeti, elég megnézni néhány videó felvételt a tömegrendezvényekről, az SS őrök alig tudják visszafogni a tömeget, főként nőket, asszonyokat, gyerekeket akik lelkesednek a Führerért, mind meg akarják ölelni és könnyes szemmel kísérik Németország megmentőjét.

Hitler felszámolta a munkanélküliséget, a társadalmi osztályok közti ellentétet megszüntette, a z egész nemzetet egyesítette, nem voltak társadalmi feszültségek, rend, béke és szeretet sugárzott az országból amikor a zsidó pestis eltűnt Németországból. Nevét soha nem fogja elfelejteni a világ, és a zsidó hazugsághalmaz egyszer összedől, mint egy kártyavár és utána az igazság a felszínre tőr! Boldog születésnapot! Heil Hitler!